2021. október 11., hétfő

KIKAPOTT AZ ANDREJ BABIŠ VEZETTE ANO – HUPPA.HU VÁLOGATÁS

HUPPA.HU
Szerző: HUPPA.HU
2021.10.11.


Babiš vesztett, az ellenzék nyert, mégsem tudni, mikor áll fel a cseh kormány


A választási kampányban Orbán Viktort is segítségül hívó Andrej Babiš pártja úgy vesztett, hogy az eddigi miniszterelnök adja a legnagyobb frakciót, de partnerek híján kevés esélye van kormányalakításra. Az államfő viszont korábbi nyilatkozatai alapján őt kérné fel elsőként, ami elhúzódó kormányalakítási folyamatot vetít előre – Miloš Zeman azonban kórházban van. Az után vitték be, hogy Babissal tárgyalt.

Csalódott az osztrák ellenzék, mert „Kurz az új szerepkörben is kezében tartja majd a hatalmat”

Az elmúlt napok tárgyalásai nyomán inkább abban reménykedtek, hogy az ÖVP kizárásával új, négypárti koalíció jön létre a szociáldemokraták (SPÖ), a szabadságpártiak (FPÖ), a liberálisok (NEOS) és a Zöldek (Grüne) részvételével.

Százezren tüntettek Lengyelországban az uniós tagság mellett


Sokan attól tartanak, hogy a lengyel Alkotmánybíróság csütörtöki ítélete az ország kilépéséhez vezethet.

Az Orbán-féle visegrádi négyek Európát mérgező csoportja a teljes széthullás szélére lépett

Óriási tömeges tiltakozási hullám és az Európai Unió melletti szimpátia-tüntetés söpört végig Lengyelországban október 10-én, vasárnap.

Pártatlan közmédia

A jövő évi választáson biztosíthatjuk, hogy ne kerüljön olyan pártok kezébe a kormányzás, akik gyűlölnek mindent, ami magyar (Bende Balázs).

Díjakat adott át a bezárt Népszabadság szerkesztősége


Gulyás Márton és a Partizán mostanra mintegy 50 fősre felfejlődött csapata, valamint Doros Judit, a Népszava újságírója kapta az idei Népszabadság-díjakat.

Távozik a Momentum éléről Fekete-Győr András

Közel kétharmados arányban megvonta a bizalmat Fekete-Győr Andrástól a Momentum küldöttgyűlése.

Gyurcsány mellett már Brüsszelnek is bemutatna a Békemenet


Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy bizonyos körök, sok pénzzel megtámogatva, le akarják váltani az Orbán-kormányt, mondta az október 23-i Békemenet főszervezője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Visszafizettetnék a dolgozókkal a leállások alatt le nem dolgozott időre jutó bért a cégek

Törvénytelenségre készül több tucat autóipari, gépipari és elektronikai cég a munkaidőkeretek kifutása kapcsán a Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint.

Indul a per, amin eurómilliárdokat veszthetünk


Ma kezdődik az Európai Unió Bíróságán annak a – magyar és lengyel – beadványnak a tárgyalása, amely megsemmisítené a jogállamiságot sértő tagállamokkal szemben az unió pénzügyi érdekeit védő rendeletet.

Szodomább a Gomorránál

Bűnös, büdös: a kormánypárti sajtó Budapest-képe.

50 millióért főz Orbánéknak a honvédség


A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár feladatai közé tartozik többek között az állami, nemzeti, katonai ünnepek protokolláris kiszolgálása, a magyar katonai és zenei hagyományok ápolása.

Hogyan érthetjük meg a kínai befektetéseket Kelet-Európa területén a „kínai fenyegetés” narratíváján túl?

A Transznacionális Intézet október 14-én nyilvános online panelbeszélgetést szervez, melyen szakértők vitatják majd meg a kelet-európai kínai befektetésekkel kapcsolatos legfontosabb politikai-gazdasági kérdéseket. A vita a befektetések olyan aspektusairól fog szólni, amelyekre a mainstream beszámolók nem térnek ki.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.