2021. október 29., péntek

ZSUGORODÓ FALVAKAT ROHANTAK LE A BEKÖLTÖZŐK A BALATON KÖRÜL

G7.HU
Szerző: JANDÓ ZOLTÁN
2021.10.28.


Nem egy olyan település volt a Balaton környékén, amelynek lakossága több mint ötödével növekedett 2020-ban. Az egy térségként kezelt régióban az elmúlt években inkább stagnált, vagy csak kisebb mértékben nőtt a lakosságszám, a járvány azonban soha nem látott népességrobbanást hozott. Egyetlen év alatt több mint ötezer ember költözött a tó közvetlen közelébe.

Zsugorodó községeket rohantak le a beköltözők

A hivatalos adatok szerint Balatonszepezd nemhogy balatoni, de országos viszonylatban sem tartozott a legvonzóbb lakóhelyek közé az elmúlt években. A község 2010-ben még 406 főt számlált, de 2019-re közel hetedével, 357-re csökkent az ott élők száma. Tavaly azonban egyetlen év alatt hirtelen közel 80 fő költözött be a településre, így az egy évtizede zsugorodó községben most papíron jóval többen laknak, mint 11 esztendővel ezelőtt.

Balatonszepezd esete egyáltalán nem egyedi. Ugyanez volt a forgatókönyv például Örvényes, Balatonőszöd, Balatonfenyves, sőt Balatonfüred esetében is. Utóbbi kettőnél arányaiban ugyan kisebb volt a 2020-as lakosságboom, mivel azonban jóval népesebb településekről beszélünk, ez mindkét esetben több mint kétszáz fős növekedést jelentett. A rekorder Siófokon pedig hatszáznál is több új lakos érkezett...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.