2021. november 5., péntek

AKI HALOTT, AZ A LEGHALOTTABB

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.11.05.


Bekavart a háromnapos ünnep – mondta Pintér belügyminiszterünk –, ezért van az, hogy százhét halottat jelentett az amúgy kormányzati propagandával foglalkozó koronavirus.gov.hu oldal. Megcsúszott a statisztika, mondja Pintér, ami úgy is fogalmazható, hogy föltorlódtak a halottak, tehát a helyzet nem tragikus, pedig de. Mert aki halott, az a leghalottabb, nem lehet csak egy kicsit halottnak lenni, mert aki meghalt, az már meg van halva végleg és egészen.

Belügyminiszterünk szó szerint így nyilatkozott, és én kérek elnézést, hogy nem igazán tud magyarul: „Sajnálatos módon a statisztikai iránymutatás a három ünnepre való tekintettel egyes kórházakban megcsúszott, és ennek a statisztikai szolgáltatás hiányának köszönhető, hogy százhét eset egyszerre került kimutatásra.” Ezen a ponton hiányoljuk Ceci nénnyét a híres mondatával, miszerint „nincs erre jobb szövegünk”, illetve a halottak elszaporodását rá lehetne fogni Brüsszelre.

Vagy az óraállításra, Gyurcsányra, Sorosra, a lehetőségek tárháza végtelen, amikor a felelősséget és a szart szét kell kenni. Úgy mellékesen még az is isteni kegy, hogy belügyminiszter urat/elvtársat kérdezni lehetett, mert emlékezhetünk a Pegasus-ügy olyannyira titkos, hogy Pintér szerint még az az újságíró is bűncselekményt követ el, aki egyáltalán kérdezni mer róla. No most, ehhöz képest Kósa bevallotta, hogy a belügy vásárolta a lehallgató készséget, akkor most az a kérdés, ki megy börtönbe...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.