2021. november 3., szerda

AZ ORSZÁG EGYES TÁJAIN JOBBAN SZÖKIK AZ ENERGIA - DÉL-ALFÖLDÖN AZ ÉPÜLETEK 30 SZÁZALÉKA VÁLYOG

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Azénpénzem
2021.11.03.


Még mindig csak nagyon kevés ingatlan felel meg az új lakások jövő júniustól elvárt energiahatékonysági szintjének – derül ki egy friss elemzésből. A helyzet ilyen szempontból a legrosszabb Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében
.

Nem egy szakértőtől hallottuk, hogy nem véletlenül halasztották el (megjegyezzük, a választások utánra) azt az előírást, amely szerint az idén már csak olyan új ingatlan kaphatott volna használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű". Már évekkel ezelőtt megjelent olyan becslés, hogy az új energetikai szabályok miatt kétszeresükre is emelkedhetnek az árak. A mostani drágulás mellett belegondolni is szörnyű, mekkora szorzóról lehetne beszélni.

A Takarék Index friss vizsgálatában feltérképezte a magyarországi lakások energiahatékonyságát. Nem meglepő módon, a kép meglehetősen siralmas. Az elmúlt öt év adatainak elemzéséből kiderült, hogy csak az összes kiadott tanúsítvány 2,6 százaléka volt a közel nulla energiaigény követelményeinek megfelelő BB vagy annál jobb minősítésű. A legtöbbet a CC energiaosztályú (korszerű) tanúsítványból adtak ki. Több mint minden ötödik volt ilyen.

Közben a gyenge, rossz és kiemelkedően rossz energetikai osztályba (HH-JJ) minősítették a megvizsgált ingatlanok majdnem 30 százalékát. Ráadásul az energetikai tanúsítványoknál kisebb az ilyen ingatlanok részesedése, mint az országosan feltételezett arányuk, hiszen az ilyen ingatlanok kevésbé forgalomképesek, így nem volt szükség minősítésükre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.