2021. november 24., szerda

BEDURVULT A HITELEK DRÁGULÁSA - ISMÉT NEM AZ ALAPKAMAT AZ IRÁNYADÓ

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Azénpénzem
2021.11.24.


A jegybanki alapkamat ugyan 2,1 százalék, de a pénzpiacon már nyolc éve nem látott magasságra szárnyaltak a kamatok. Ez persze részben szintén a Magyar Nemzeti bank (MNB) eddigi és várható szigorításának következménye. A bankok ölbe tett kézzel is nézhetik a folyamatot, számos hitel ugyanis automatikusan átárazódik.

Egy hete ugyan a korábbi kétszeresével, 0,3 százalékponttal emelte az alapkamatot az MNB, de már akkor jelezték: jegybank kész az egyhetes betéti eszköz kamatát az alapkamat fölött alakítani. Ezt múlt csütörtökön meg is tették, a bankoktól 2,5 százalékon fogadtak be pénzt – mintegy hétezer-hétszázmilliárd forint értékben. Minden benyújtott ajánlatot elfogadtak.

A pénzpiac erre persze belendült. A háromhavi bankközi kamat (Bubor) már aznap kissé meghaladta a 2,5 százalékot, az éves lejárat pedig 3 százalék fölé drágult. Az azóta eltelt napokban a Bubor tovább emelkedett. A pénzpiaci kamatok így nyolc éve nem látott magasságba kúsztak fel. A piac most csütörtökön érzékelhetően újabb kamatemelésre számít. Ezzel véget ér az a meglehetősen rövid időszak, amikor – mint azt Matolcsy György jegybankelnök még a nyáron nagy dérrel-dúrral bejelentette – irányadónak ismét az alapkamat számított. Igaz, az elnök akkor még arról beszélt, hogy a betéti tenderek kamata az alapkamattal lesz egyező.

A grafikonon jól látszik, hogy a problémák (közéjük beleérthető az infláció és a kamatok emelkedése, a forint gyengülése) nem teljesen újkeletűek. Az alapkamat mintha meglehetősen sikertelenül üldözné a pénzpiaci folyamatokat. Tény, hogy mindez mostanában nagyon felgyorsult és markánsabbá vált.
A kamatok emelkedése egyébként a hosszabb lejáratokban még durvább. A Buborhoz hasonló, de a több éves lejáratokra érvényes Birs hihetetlen magasságokba kúszott fel. A kétéves lejárat irányadó pénzpiaci kamata egy évvel ezelőtt nem érte el a 0,8 százalékot, most viszont már 4,52 százalékra rúg. Ha valakit vígasztal: a leghosszabb, 20 éves lejáratra a kamat már alacsonyabb, „mindössze” 4,44 százalék...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.