2021. november 22., hétfő

ELÁRULTA A VILÁGHÍRŰ KÖZGAZDÁSZ, MI A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY LEGNAGYOBB TANULSÁGA AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA

PORTFOLIO
Szerző: BEKE KÁROLY
2021.11.22.


A világjárvány egyértelműen bebizonyította, hogy nincs meg a szükséges együttműködésre törekvés és nem igaz az a naiv érvelés, hogy ha mind egy csónakban evezünk, akkor a közösség összetart. Ez a járvány egyik nagy leckéje, amire az embereknek majd emlékezniük kell. – mondta a Portfoliónak Branko Milanovic világhírű közgazdász. Szerinte erre bizonyíték, hogy miközben a gazdag országokban gyakran már felesleg van a vakcinákból, inkább hagyják lejárni azok szavatosságát ahelyett, hogy odaadnák vagy eladnák azt a szegény országoknak. A City University of New York professzora szerint egyelőre nem a globális hiánygazdaság, hanem a sosem látott fiskális élénkítések okozzák az inflációt a világban, azt pedig még nem lehet megítélni, milyen hatással lesz a járvány az egyenlőtlenségre.


Portfolio: Az elmúlt években a koronavírus-válság teljesen új helyzetet teremtett a világgazdaságban. Közgazdászként mit gondol a jelenleg tapasztalható kínálati súrlódásokról, melyek nem voltak jellemzők az utóbbi évtizedekben?

Branko Milanovic: Szerintem ezek a kínálati súrlódások eltörpülnek amellett, mekkora fennakadásokat okozott a koronavírus az emberek életmódjában világszerte. A járvány kitörésekor sem azon aggódott az emberek többsége, hogy vajon a beszállítói láncok nem szakadnak-e meg. És jól is tették az emberek. Ha megnézzük az Egyesült Királyság példáját, a Brexit sokkal nagyobb károkat okozott, mint a járvány. Ugyanez a helyzet, ha összevetjük a beszállítói láncok fennakadásait azzal a hatással, hogy nem lehetett utazni a világban.

"Ez annak köszönhető, hogy a tőke összességében sokkal mobilisabb, mint a munkaerő".

Meddig maradhatnak velünk ezek a kínálati fennakadások a világban? Kell aggódnunk amiatt, hogy tartósan magas inflációhoz vezetnek?


A kérdés, hogy a járványnak milyen hosszútávú következményei lesznek. Szerintem ezek a következmények komolyak lesznek: rengeteg munkát a jövőben távolról lehet majd végezni, aminek egyértelműen hatása lesz a globális munkaerőre. A konfliktus súlyosbodik majd Kína és az Egyesült Államok között, illetve jöhet tartós infláció, ezek most a legfontosabb formálódó változások...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.