2021. november 14., vasárnap

ÉLETEK KERÜLHETNEK VESZÉLYBE, HA NÉGY INTENZÍVES BETEGRE CSAK EGY ÁPOLÓ JUT

HÍRKLIKK
Szerző: HírKlikk
2021.11.14.


„Ha négy betegre kell ügyelnie egy nővérnek az intenzíven, az az emberi életet kockáztatja” – fogalmazott rendkívül élesen Falus Ferenc, korábbi tiszti főorvos.

A szakember így értékelte Kásler Miklósnak azt az eheti utasítását, amely szerint a kórházakban egy koronavírusos betegeket ápoló, 20 fős intenzív osztályon, műszakonként egy szakorvos, egy orvos és öt ápoló dolgozzon. Vagyis egy ápoló négy betegre figyel majd. A volt tiszti főorvos az RTL Híradónak szombaton azt mondta: szerinte békeidőben egy intenzív ágyra, egy műszakban, egy nővérnek kellene ügyelnie, szélsőséges esetben pedig legfeljebb kettőre.

Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő is úgy látja: ha egy orvosra húsz intenzíves beteget bíznak, és mindet egyformán akarja ellátni, akkor mind a húsz beteg meg fog halni, mert a feladatot lehetetlen teljesíteni. Az orvosok így abban a helyzetben találhatják magukat, hogy dönteniük kell: kire fordítsanak időt, kinek nagyobbak a túlélési esélyei...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.