2021. november 3., szerda

ÉLETEKET MENTENE, HA NÁLUNK IS AZONNAL ELKEZDENÉK OLTANI A GYEREKEKET

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.11.03.


„Minél előbb el kellene kezdeni az 5-11 éves krónikus betegek oltását, ahogy azt a szlovákok már meg is tették” – mondja Falus Ferenc. A volt országos tiszti főorvos szerint ugyan a Pfizer gyerekeknek szánt vakcinája még nem kapta meg az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyét, „de miután egyes Covid-ellenes oltóanyagok hazai jóváhagyásával – igen ’bátran’ – nem vártuk meg az európai engedélyt, most miért ne tennénk meg egy olyan vakcina esetében, ami már nem is számít kísérleti oltóanyagnak”. Az USA-ban már ma megkezdődött a gyerekek oltása Pfizer-BionTech vakcinával, a szlovákok már pár napja oltanak
.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) tegnap zöld jelzést adott az 5-11 éves gyerekek koronavírus-elleni oltásának, miután az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) már korábban engedélyezte ezt. Ennek nyomán, azonnal meg is kezdődött a tömeges oltás. A Pfizer egy korábbi tájékoztatóján közzétett tanulmány szerint az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közöttiek esetében, s csaknem 91 százalékban hatékonyak a tünetekkel járó betegségek megelőzésében – emlékeztetett az MTI jelentése.

Az amerikai engedély ugyan már megvan, de az európai még nem született meg, az EMA ugyanis nem hagyta jóvá. Ugyanakkor a napokban a szlovákok mégis elkezdték beoltani a gyerekeket. Mint az Új Szó a minap megírta: olyan krónikus betegségben szenvedő gyerekek kaphatják meg a vakcinát, akiknek állapotát jelentősen súlyosbíthatná a Covid19-fertőzés, esetleg a halálukat is okozhatná. A szlovák egészségügyi tárca közlése szerint az idegrendszeri betegségek, a krónikus tüdőbetegség, a súlyos immun-rendellenesség, a daganatos megbetegedések, a krónikus szívelégtelenség, a tüdőbetegség okozta magas vérnyomás, a súlyos vérszegénység vagy más súlyos betegségek jelenthetnek ilyen kockázati tényezőt. Az oltásról szakorvosnak kell döntenie. Olyan gyerekek törvényes képviselői is kérhetik egyébként a védőoltást, ahol a gyerekkel egy háztartásban élő, veszélyeztetett személyre komoly kockázatot jelentene a Covid19-fertőzés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.