2021. november 15., hétfő

FÉNYES SZELLŐK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.11.15.


Sem terv, sem késztetési ösztökélés okán nem akartam én egyáltalán arról a tegnapi Fidesz-szeánszról értekezni, amit kongresszusnak neveztek a bávatagok számára, mert minek. De hát van nekünk egy Varga Juditunk. Amikor őt lehetett olvasni a fölszólalók sorában, akkor úgymond bekkattant valami, közlési kényszer generálódott mintegy a bensőmben, hogy szólani kell. Ha nem is krónikásként, lineárisan, tudósítást srejboló slapaj módján, hanem elmesélni az érzelmeimet, amit generálnak ezek, már csak egészségügyi szempontból, megelőzendő az agyvérzést és aztán a gyomorfekélyt, amikor vért okádik az ember. Volt már ilyen.

És most, hogy a konzílium véget ért, azért folytatom a panaszt, mert mondhatnád én nyájasom, minek írsz, ha nem akarsz. Fölemelhetnéd ujjadat felém intőn, hogy bár determinisztikus világban élünk, az embernek azért van szabad akarata (by: Sheldon oder Szent Ágoston), és ez igaz is. Ámde mindez az elmélet csődöt mond, amikor Varga Judit azt mondja a képünkbe bele, hogy „kitartó és következetes politikánkkal szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát is”. Ilyenkor, mivel nincs módunk megkérdezni, mitől állt be a miniszterasszony, mi ez a trip, mi a jóféle szer, az ember fölsóhajt nagy elefántként, hogy édesfaszom.

Ilyenkor dől el benne, hogy föltétlenül írnia kell most már erről az egészről, meg persze az is növeli a közlési buzgalmat, amikor Orbán kijelenti, hogy a pártelnöki szék elfoglalására szóló felkérést azért volt módjában csupán elfogadni, mert Anikó asszony ezt megértőn megengedte neki. Útjára bocsátotta őtet, hogy menj, játszódj a kis pajtásaiddal, de vacsorára itthon légy. Disznósajtot főzök koviubival. És akkor megint édesfaszom. Azt is a szememre lehetne vetni, mért foglalkoztam én tegnap ezzel, mért nem sétálgattam a réten, de az ember tehetetlen, ha ez neki a munkája. A hírekkel való bíbelődés hajnalhasadástól napnyugodásig.

Ezért nincs sehol menedék. Szagértők majd elemzik a történteket, törökgáborok és más hasonszőrűek majd megállapítják nagy okosságukban, hogy ők egy győztes pártot láttak tele önbizalommal a választások előtt és más, efféle cuki, buta kurvaságokat. Én a magam részéről egy csürhét láttam, amelyik kollektíven okádik. Mert olyan tisztújító kongresszust én még nem tapasztaltam, ahol a felszólalóknak más mondanivalója ne lett volna, mint a rajtuk kívül álló világ ordenáré mocskolása, pedig tegnap ezt tapasztalhattuk nagy bőségben. Eddig naponta megszólalt egy-egy, és ömlött belőlük a trágyalé. Az sem semmi, de még bírható idegekkel.

Tegnap azonban jöttek egymás után mind, hogy érdemes lett volna egy-egy híroldalt lefotózni az utókor számára, amikor az egész képernyőt szinte betöltötték a címek, hogy ez a fölszólaló fideszista ezt mondta, az meg azt, hogy ki mindenki tört az életükre, a leprás gyurcsányok és hasonszőrűek, de ők nagy és még nagyobb diadallal győzték le mind az összeset, hogy az ember tényleg azon gondolkozott, hol van az a tébolyda, ahonnan az ápoltakat most épp kiengedték egy kis kirándulásra. Mondom, ilyen tömény gyűlöletet és felsőbbrendű eufóriát én még sehol sem láttam, igaz, nem jártam NSDAP kongresszuson Nürnbergben. De ott lehetett valami hasonló hangulat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.