2021. november 26., péntek

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM UGANDÁBAN, ÉPÜLHET A GELLÉRTHEGYI SIKLÓ - AZ ÁTLÁTSZÓ HETI LAPSZEMLÉJE

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2021.11.26.


444: 5,2 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot visz Ugandába a kormány


Magyarország Ugandában hajtja végre eddigi legnagyobb nemzetközi gazdaságfejlesztési programját a migráció megállítása érdekében – jelentette ki hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki ugandai kollégáját, Odongo Jeje Abubakart fogadta Budapesten. Szijjártó aláhúzta: a kormány álláspontja szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, ezért 5,2 milliárd forintos gazdaságfejlesztési programot hajtanak végre magyar finanszírozással és kivitelezéssel a világon az egyik legtöbb menekültet és migránst befogadó Ugandában.

Telex: Budapest-Belgrád: a 979 év alatt megtérülő vasútvonal


Az Investigate Europe újságírói végigjárták Budapesttől a pireuszi kikötőig azt a vasútvonalat, amin a Budapest–Belgrád-vonal is fekszik, hogy megnézzék, milyen úton jönnek majd a kínai áruval megpakolt tehervonatok. Útközben a szerb és az északmacedón közlekedési minisztériumban is készítettek interjúkat. A szerbek elárulták, amit a magyar kormány 10 évig titkolna: a várt forgalomnövekedésből ki tudtuk számolni, mikor térülhet meg a beruházás. Az is kiderült, hogy a magyar szakaszhoz képest Szerbiában kilométerenként 1,4 milliárd forinttal olcsóbban épül a vasút.

24.hu: Akár 19 milliárdot is fizethet a teniszszövetség egy olyan versenyért, amit sosem rendezett meg

Korábban 3,5 milliárd forintról szóltak a hírek, de már 4,9 milliárdnál jár a Magyar Tenisz Szövetség adósságrendezésére szánt keret. A kasszában ismét nincs elegendő pénz a NAV-tartozás rendezésére, de nem is ez az igazi gond, hanem egy, a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság elé vitt per. A FED Kupát még az MTSZ előző vezetése pályázta meg és nyerte el 2019-ben. A 2020-as, a 2021-es és a 2022-es tornára az állam összesen 20,6 milliárd forintos támogatást garantált (jogdíjak és pénzdíjak), de az első évi eseményt a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, az idei őszi versenyt pedig visszamondta a magyar szövetség, mondván a Covid újabb mutációi miatt nem tudja azt megrendezni. A Nemzetközi Tenisz Szövetség azonban ezt nem fogadta el, és perre ment.

Népszava: Megkapta a legfontosabb engedélyt, így épülhet a gellérthegyi sikló

A lap információ szerint megkapta a környezetvédelmi engedélyt, ezzel megnyílt az út a beruházás előtt. A döntéshozókat nem zavarta, hogy a környezetvédelmi eljárásához készült hatástanulmány szerint a sikló „a főváros több nézőpontjából, így például a történelmi belvárosból, a Dunáról, a pesti rakpartról is látható lesz” és „jelentősen megváltozik a gellérthegyi tájkép”. A november közepén kiadott engedély 2031. november végéig érvényes, a határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye. Ezzel megnyílt az út a gellérthegyi sikló megépítése előtt.

Magyar Narancs: A színháztörténeti múzeum fenntartói jogköre is Vidnyánszky alapítványához kerül

Semjén Zsolt ősszel újabb törvénymódosító csomagot nyújtott be a parlamentnek, mely érintette a kulturális szférát is: az állam tulajdonából ingyen a Vidnyánszky Attila által vezetett, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány (SZFA) tulajdonába került az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, az OSZMI kiállítóhelyeként működő Bajor Gizi Színészmúzeum, az ezekben elhelyezett, kulturális javaknak nem minősülő ingó vagyontárgyak, valamint egy, a múzeum mellett külön helyrajzi számon található beépítetlen telek. Az államtól már korábban az SZFA tulajdonába került az SZFE Szentkirályi és Vas utcai épülete, az Akácfa utcai kollégiumi, valamint a Rákóczi úti, az Uránia Nemzeti Filmszínháznak is otthont adó ingatlan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.