2021. november 23., kedd

GYERMEKBÁNTALMAZÁS LÁTTÁN, TÍZBŐL HAT FELNŐTT GONDOLJA ÚGY, NEM AZ Ő DOLGA KÖZBEAVATKOZNI

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.11.23.


A gyerekek védelme a társadalom közös felelőssége. Ezért helytelen, hogy az erőszakkal szembeni védelemben gyakran a felelősségről, a hibákról és a mulasztásokról folyik a vita. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány éppen a hatékony segítség érdekében indított átfogó kutatást. Ennek eredményei alapján, pedig teljes az egyetértés, hogy a szexuális és a súlyos fizikai bántalmazás, valamint az egészségügyi tüneteket is okozó elhanyagolás, a gyerekekkel szembeni erőszak elfogadhatatlan formáit jelentik. Ugyanakkor a kisebb mértékű fizikai erőszakkal (például pofon), valamint a verbális erőszakkal szemben jóval megengedőbbek vagyunk.


Magyarországon az erőszak nem elfogadott, de jelen van: tízből kilenc válaszadó szerint a fizikai erőszak akkor sem elfogadható, ha a szülő ideges, ugyanakkor a válaszadók szerint tízből hat szülő elfenekeli, megüti, megpofozza a gyerekét. A gyerekek egyedül vannak: minden tizedik gyerek úgy érzi, hogy alig számíthat támogatásra a környezetétől. A válaszadó gyerekek átlagosan magasabbnak érezték a barátaik támogatását, mint a családjukét, hozzájuk nehezebben fordulnak a problémáikkal, mint a barátaikhoz.

A kutatás legfontosabb megállapításai
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.