2021. november 23., kedd

KÖVETELJÉTEK A VAKCINÁT! - SZÜKSÉGES, DE NEM ELÉGSÉGES

MÉRCE
Szerző: KOCSIS ÁRPÁD
2021.11.23.


Magyarországot a koronavírus-járvány negyedik hulláma ugyanolyan súlyosan érinti, mint a tavaly őszi járványhullám. Immár közel hétezren kerültek kórházba, s majdnem hétszázan szorulnak gépi lélegeztetésre. A kórházak csakúgy, mint egy évvel ezelőtt és idén tavasszal, túlterhelődtek. Ennek egyik legbiztosabb jele, hogy a tervezhető műtéteket elhalasztják.

Ugyanakkor ami a mostani járványhullámot megkülönbözteti az előzőektől az az, hogy a rendelkezésünkre állnak azok a védőoltások, amelyek révén a súlyos megbetegedések számát lényegesen csökkenteni lehet. Ez akkor is úgy van, ha a vakcinagyártó óriáscégek ügyeskednek, nyomást gyakorolnak, a legkétesebb üzleteket kötik, titkolóznak. Ezt eddig is megtették, de a védőoltásuk hatékonyságán ez mit sem változtat. Nem csudaszérumokról van szó: nem fog tőlük táncra pördülni a kórházi ágy, és nem állnak szonetté bennünk az antitestek, bár az is igaz, arra csakugyan képesek, hogy mellékhatásként zajos-kultúrharcos újságírókat pódiumra emeljenek.

Bebizonyosodott az is, hogy nem elegendő, ha a védőoltásokat a társadalmak pusztán a fele vagy kétharmada veszi fel. A lehető legteljesebb átoltottság szükséges ahhoz, hogy a gyenge lábakon álló egészségügyi rendszer ne omoljék össze.

A védőoltások hatékonysága idővel csökken, ha pedig a vírus akadálytalanul köröz az emberek között, nemcsak egy újabb, ellenállóbb variáns feltűnésétől kell tartani, de azokra is, akik már átestek a fertőzésen és azokra is, akik oltottak, hatással lesz.

Nem „gyógyulásról” beszélek, s nem arról, hogy a járvány előtti rend áll vissza. A valódi gyógyuláshoz még nagyobb erőfeszítésre lesz szükség, a régi rend pedig nem kívánatos. A járvány kihívta a kapitalizmust és vele együtt azt a társadalmi berendezkedést is, amely felelős a járványért. A korona nem az égből pottyant közénk, hanem ott feküdt a luxustermékek piacán, hogy aztán a turizmus vérkeringésében szerteterjedjen az egész földtekén. Ha sokszorozódott és mutálódott, nemcsak új variáns hozott létre, hanem különleges jogrend, kijárási tilalom és az elnyomás sokszínű alakzatai pattantak ki a tüskéiből.

A védőoltás szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a megtépázott és kizsigerelt társadalomromjaink megmaradjanak.

Üdvözülést nem kínál. A járvány túllépte azt a határt, amelyen belül még reménykedhettünk abban, hogy egyszer eltűnik. Idővel talán csillapodni fog és megszelídül, de miután már nem pusztán emberek közt terjed, a környezetünkben élő állatok révén újult erővel térhet vissza...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.