2021. november 23., kedd

LACI ELMENT - BITÓ LÁSZLÓRA EMLÉKEZVE

MAGYAR NARANCS
Szerző: ANTAL DÁNIEL
2021.11.22.


Egy hete hunyt el Bitó László orvoskutató, író. Gazdag tudományos életművét, írói és közéleti tevékenységét idézzük fel cikkünkkel.


Budapesti tisztviselő apa és operaénekes anya harmadik gyermekeként született Budapesten. Fővárosunk ostroma, majd a középosztálybeli család deportálása meghatározó élmény maradt későbbi írói munkássága során. Az 1956-os forradalom egyik vezetője a komlói bányában, ahol kényszermunkát végzett. Szovjet fogságba esett, de csodával határos módon megmenekült a kivégzés elől. Már az Egyesült Államokban, friss menekültként tanulmányi ösztöndíjat nyert el; így indult későbbi jelentős tudományos karrierje.

Tudományos munkássága szinte kizárólag a New York-i Columbia Egyetemhez kötődik, ahol a tudományos ranglétrát végigjárva végül professor emeritus lett. Orvoskutatóként a szem öregedését és változását kutatta, és jelentős eredményeket ért el a glaukóma kialakulása, megértése és kezelése terén.

Tudományos pályafutásának eredménye a 2002-ben az év gyógyszerének választott Xalatan kifejlesztése, amely a vakságot okozó glaukóma kezelésében egyes esetekben szükségtelenné teszi a műtéti beavatkozást.

Tudósként 145 publikációja és 3 kötete jelent meg. Az egyetemes orvostudomány terén elért eredményeiért, a zöld hályog elleni cseppek felfedezéséért számos rangos magyar és külföldi díjat kapott.

A megtorlástól tartva ’56-os magyarként sokáig nem járhatott haza, de a rendszerváltás után azonnal hazaköltözött Budapestre, ahol új, írói karrierbe kezdett. Önéletrajzi köteteiben, a Trianon-tetralógiában a revizionista Horthy-rendszer összeomlását, a háborút, az újjáépítést, a sztálinizmust és a forradalmat örökíti meg olyan módon, amely világossá teszi, hogy miért nem érezte otthon magát az ’56-os szervezetekben. Bitó a kitelepítést a keresztény-nemzeti kurzus alóli felszabadulásként élte meg, és emlékezett arra, hogy az 1956-os forradalom a demokratikus szocializmust, nem pedig a Horthy-rendszer restaurációját tűzte ki célul. A jobbra tolódott, és a magyar jobboldal által felhasznált ’56-os forradalmárokkal nem tudott közösséget vállalni. A forradalmi nemzedék néhány tagja állt hozzá csak közel – Göncz Árpád egykori köztársasági elnök az egyik legközelebbi barátja volt haláláig...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.