2021. november 28., vasárnap

MÁCSAI PÁL: NAGYOBB SOKK A COVID, MINT AMIT MA TUDUNK RÓLA

INFOSTART / INFORÁDIÓ
Szerző: ROZGONYI ÁDÁM
2021.11.28.


Jó és sikeres előadásokkal lehet rávenni a nézőket arra, hogy a koronavírus-járvány idején is látogassák a színházakat – véli Mácsai Pál, aki az InfoRádiónak azt mondta: a reméltnél is jobb, 95 százalék körüli volt az Örkény Színház előadásainak látogatottsága az elmúlt hónapban. A teátrum vezetője a pandémia hatásairól úgy vélekedett, hogy hosszabb távú és erőteljesebb lesz a jelenlegi várakozásainknál.

Mácsai Pál szerint a nézőket jó előadásokkal, de legalábbis sikeres darabokkal lehet rávenni, hogy látogassák a színházat. Bár a két kritérium gyakorta fedi egymást, néha mégsem – jegyezte meg a teátrumi vezető.

Az Örkény Színház igazgatója nagyon meghatónak nevezte, hogy a pandémia miatti fenyegetettség és a maszkviselési kötelezettség ellenére, valamint a védettségi igazolvány ellenőrzési lehetőségének hiányában is sokan jártnak színházba, és előadásaik telt házzal mennek. Október elejétől november közepéig az Örkény látogatottsága 95 százalékos volt, amire egyáltalán nem számítottak, sőt, attól tartottak, hogy fél házak lesznek, de inkább csak polarizálódott, hogy mit néznek inkább, és mit kevésbé. Amire korábban nem az első napon fogyott el az összes jegy, hanem egy hét alatt, az most 70-75 vagy 80 százalékos házat mutat, amire pedig az első napon elfogyott az összes jegy a múltban, arra most is elfogy egy-két nap alatt.

Mácsai Pál szerint mindez a nézők hűségét mutatja, illetve azt, hogy az embereknek elegük van a járványból, miközben a maszkviselésük a fegyelmezettséget sugallja, tehát

van egy nagyon erős vágy mindenkiben, hogy vége legyen.

„De ezt tudjuk az első perctől kezdve” – fogalmazott a színházigazgató, hozzátéve, remélik, hogy az idei bezárás elkerülhető lesz, amitől nemcsak anyagi és kényelmi okokból, hanem lelkileg, pszichológiailag is rettegnek.

A teátrum vezetője úgy fogalmazott: premier sorjázik premierre, a Covid miatt torlódás van, és az elmaradt előadások mindegyike színpadra akar kerülni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.