2021. november 4., csütörtök

MI LESZ A BUDAI VÁR VÉDETT LAKÁSAIVAL? EZ ITT A KÉRDÉS

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2021.11.04.


„Akik lakáscserével jutottak lakáshoz a rendszerváltás után, azok tudták, hogy bérleti jogot szereznek, ez az ő döntésük volt.... Őket nem érte sérelem, nem úgy, mint azokat, akik már a kilencvenes évek előtt is ott éltek ezekben a lakásokban, ám a rendszerváltás utáni lakásprivatizáció során mégsem vehették meg az ingatlanokat... mi ezeknek az embereknek szeretnénk lehetőséget biztosítani” – magyarázta portálunknak a lakástörvény módosításának a kiinduló pontját V. Naszályi Márta budavári polgármester, aki a térség országgyűlési képviselőjével, Csárdi Antallal közösen dolgozta ki a tervezetet. Ha a Fidesz-többség nem hajlandó ezt támogatni, az az ő saruk. Mint ismert, számos kormánypárti potentát szerzett csere révén lakást a Várban, az elmúlt években. Rájuk nem vonatkozna a vári önkormányzati lakások eladási tilalmának enyhítése.


„Lehet ezt alkotmányosan is csinálni: van jó megoldásunk a vári bérlakásokra!” – ezzel a felütéssel tartott tegnap rendkívüli sajtótájékoztatót V. Naszályi Márta az I. kerület párbeszédes polgármestere és Csárdi Antal a térség LMP-s országgyűlési képviselője, akik bejelentették, Csárdi javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez a lakástörvénnyel kapcsolatban. Azoknak a bérlőknek, akik 1993-94-95-óta az adott bérleményben élnek, lehetőséget nyújtanának arra, hogy az akkori feltételek mellett megvehessék a lakást.

Azt már mi tesszük hozzá, ha ezt elfogadják, akkor éppen a Fidesz-potentátok – Bayer Zsolttól kezdve a kerület korábbi polgármesterén, Nagy Gábor Tamáson át Rákay Philipig és Palkovics László miniszterig – nem fogják tudni megvásárolni a lakáscsere révén az elmúlt években megszerzett lakásokat a Várban, pedig pont miattuk futott neki a Fidesz a közelmúltban a lakástörvény módosításának. Igaz, az Alkotmánybíróság meggátolta annak hatályba lépését...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.