2021. november 10., szerda

MOST AKKOR MÁRKI-ZAY PÉTER AZ EGYETLEN KOMOLYAN VEHETŐ ELLENZÉKI VAGY INKÁBB EGY REZSIEMELŐ, MIGRÁNSBETELEPÍTŐ AMERIKAI ÜGYNÖK?

TELEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2021.11.10.


Hangszerelésben még mindig verhetetlen a Fidesz: miután megnyerte az ellenzéki előválasztást, az egyetlen komolyan vehető ellenzéki jelöltből Márki-Zay Péter pillanatok alatt bűnös Brüsszel-barát lett, aki adót és rezsit akar emelni, csökkentené a béreket, az illegális bevándorlást is támogatná, főként talán azért, mert nemcsak Gyurcsány Ferenc, hanem Soros György bábja, na és persze amerikai kém is.


„Nem látom, mivel tudnának támadni, de az biztos, hogy igyekeznek”

– jelentette ki többször is Márki-Zay Péter, miután megnyerte az ellenzéki előválasztást. Az igyekezet olyannyira látványos, hogy a Fidesz és a kormányhoz köthető média, illetve a vélhetően közpénzből finanszírozott kormányzati „véleményvezérek” napi szinten fogalmaznak meg újabb és újabb kritikákat, „félelmeket” és különböző vádakat a hódmezővásárhelyi polgármesterrel kapcsolatban, aki az összefogó ellenzéki pártok közös miniszterelnök-jelöltjeként 2010 óta talán az első reális eséllyel rendelkező kihívója lehet Orbán Viktornak.

Talán ezért sem meglepő, hogy azonnal ráálltak Márki-Zayra, és a magát jobboldali, keresztény, konzervatív, hétgyerekes családapaként feddhetetlen politikusnak jellemző miniszterelnök-jelölttel kapcsolatban alig egy hónap alatt vádként fogalmaztak meg mindent, amit akár csak néhány nappal korábban még dicséretnek szántak volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.