2021. november 10., szerda

REJTÉLYES TÖRTÉNETEIM I.

HÍRKLIKK
Szerző: ODZE GYÖRGY
2021.11.10.


Kicsit szakadjunk el a napi politikától, mert van néhány rejtélyes történetem a múltból, amiket érdemes – talán éppen a saját korunk megértése érdekében – feleleveníteni. Gondoljunk arra, hogy ma is megtörténhet az, ami egyszer megtörtént. 1983. március 9-én Elbert János, az ország elismert nyelvzsenije, egyetemi tanár – nem mellesleg televíziós személyiség – Siófokon a Balatonba fulladt. Első hallásra nincs a dologban semmi különös, sok híres és sikeres ember halt már meg ostoba balesetben, sőt, szép számmal akadtak olyanok is közöttük, akik látszólag érthetetlen okok miatt, önként vetettek véget az életüknek.


Csakhogy az Elbert-ügyben túlságosan sok nyitott kérdés maradt, a hatóságok meglepően gyorsan zárták le az ügyet, ami szinte azonnal életre hívta a máig nem csitult összeesküvés-elmélet hullámot, amely magasabbra csapott, amikor pár hónapon belül Elbert fia és felesége is öngyilkos lett.

Elbert János 51 éves korára szinte mindent elért, amit akkoriban egy ilyen képességű értelmiségi elérhetett: a színházak játszották az általa fordított darabokat, folyamatos vendég volt a televízió- és rádióműsorokban, több egyetemen tanított, szinte nem volt olyan fontos orosz vagy lengyel tolmácsolási feladat, amelyet nem őrá bíztak volna. Gyakorlatilag a legfelsőbb körök állandó tolmácsának számított a diplomáciai életben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.