2021. november 18., csütörtök

RÉTVÁRI ÉS A FAGYHALÁL

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.11.18.


Van egy kis sajtónyilvános affér Szabó Tímea és Rétvári Bence között. Igazából szót sem érdemelne, ha nem emberéletekről volna szó, ami drámák mostanában kimaradnak a csatározásokból, hogy amikor egymás gyalázása folyik az orrunk előtt a politikusok által, akkor rólunk van szó. Az életünkről és a halálunkról. Szabó Tímea kiakadt Orbán Viktorra, ami nem nóvum, mind így vagyunk ezzel, akikben lakozik még valamicske lélek. Kinyílik az ember zsebében a bicska, amikor a kedves vezetőt a számonkérés, kérdezés vagy protestálás lehetősége nélkül hallgatja. Mostanában csak ilyen alkalmak vannak, mint legutóbb a kongresszusukon, ahol is szokás szerint ájultan tapsoltak neki, akármekkora ökörséget beszélt is.

Így nagyon könnyen képzeli tévedhetetlennek magát az ember, ami nagy hibákhoz vezet, de most inkább nézzük azt az alaptételt, ami miatt Szabó és Rétvári összekülönbözött, mert ez önmagában megér egy tapsot, pedig annak idején el is siklottunk fölötte. Igaz, nem volt nehéz, a kedves vezető ugyanis a kongresszusán olyan töménységben adta elő a képtelenségeit, hogy száz oldalakon keresztül lehetett volna elemezni, de az egész ennyit nem ért meg. Viszont, mint látjuk, a hullámverések máig tartanak, és nem is ok nélkül. A kedves vezető tételmondata pedig a következő: „Mi itt nem fogunk megfagyni télen, ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya.” – Érezzük, ahogyan a bicska mocorog? Igen? Köszönöm.

Lefordítom azért, mert ez annyira töményen aljas, hogy muszáj. Nos hát, a liberális Nyugat szapulását látjuk itt apokaliptikus képen, ahogyan a permanensen hanyatló társadalom belepusztul az energiaválságba. Nincsen áram, nincsen fűtés, süvít a jeges szél, miközben a nővé operált férfiak szülnek a hóesésben, és ott fagy meg mind az összes sorosista, ateista libernyák. Míg pedig mi, keresztény kipcsakok eltelten böfögünk, bajuszunkról a jól fűtött jurtában törölgetjük a csöpögő zsírokat, mert a kedves vezető intézett nekünk rezsicsökkentett áramot meg putyini gázt. Mindezt azért delirálta a kongresszus elé nagy vezérünk, mert volt egy kis energiazűr. Voltaképp semmi nem történt, csak szeret okádni a felcsúti.

Mindezt, hogy „Mi itt nem fogunk megfagyni télen…”, a kongresszus erősen megvivátozta, Szabó Tímea viszont szó szerint vette, és odabökött egy képpel, amely azonban nem magyar, de a hóesésben épp megfagyni készülő embert ábrázol. Szabó Tímea egy szóval nem mondta, hogy ez egy Neriában készült kép volna, és erre csapott le Rétvári, hogy a baloldal már megint hazudik és manipulál, Amerikában készült képpel riogat. Akkora a cirkusz, amekkora sosem volt a kormány esetében, amelyik meg a migránsoktól való rettegésről gyártott kamufilmet, de ez a feledés homályába veszett rég, pedig alig pár napja volt. Aztán Szabó még tetézi a saját baját, hogy szobornak képzeli a képén szerepló élő embert, Rétvári tehát teljes vértezetben támadhat...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.