2021. november 20., szombat

TÁNCÓRÁK A STADIONBAN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2021.11.20.


Kubatov Gábor, aki nemcsak a Fidesz-listák kezelője, de a Ferencváros elnöke is, életszerű megoldást talált arra, hogy magyari kisdedek is járhassanak meccsre a stadionjában lelki sérülések veszélye nélkül. A Groupama Arena D1 és D2 jelű szektoraiban ezentúl tilos lesz a trágár, obszcén kifejezések használata, az ocsmány káromkodás (bár azt nem tudjuk, ez mennyiben különbözik az előző ponttól), a közösségellenes magatartás, fenyegető, kötekedő viselkedés, illetve a kiskorúak erkölcsi, érzelmi fejlődésére károsan ható egyéb magatartás.

Eszerint a D3 – és az összes többi szektorban – ilyet lehet, noch dazu még a D1 jelű szektorban is szabad indul a vonatozni, mert arról a magyari kisdednek maximum Thomas, a gőzmozdony jut az eszébe, és nem a csordultig telt marhavagonok. Már látjuk a Ferencváros mérkőzéseit, ahol a két kiemelt és szigorított rendszabályú szektorban, illetve szektorból a kis magyar szarosok tátott szájjal bámulják a stadion többi részét, ahol mondjuk azért hörög a túlművelt publikum, mert az ellenfél esetleg letérdelt, és ezzel provokálja magyar hazánk kipcsak öntudatát.

Kubatov, illetve a csapatából az, aki ezt kitalálta, nem egy társadalomtudós, amikor azt tételezi, hogy ilyen kis szigetecskéket létre lehet hozni a mocsár közepén, amelyekben andalodik a rózsaszínű idill és a vaníliaillat, míg a környező vidéken robbannak a srapnelek. Másrészt kevéssé hihető, hogy a kis magyar bávatag szaros süket és vak, így nem hallja és nem látja, ami a mellette vagy vele szemben lévő szektorokban történik. Nem szoktam ilyet mondani, de ha babazsúrra akarjuk vinni a gyereket, hordjuk misére, ott ugyan káromkodni nem fognak, viszont más baj azért érheti.

Kubatov és a Ferencváros most azt hiszi, hogy valami nagyszerűt talált ki és valamit megoldott, holott semmit sem, sőt, még az is lehet, hogy a drága papa, aki a meccsre vinné a kisdedet, ezután nem fogja, mert ott nem teljesedhet ki a fenti kötelmek miatt. Valljuk meg, a lelátók népe nem decens, úri közönség általában, így az a buzgalom is nehezen érthető, miért kell oda gyereket erőszakkal elcipelni, amikor lehet, hogy ő szívesebben homokozna a pajtásaival, vagy rollerezne a játszótéren. De ez a magyar idill, apa meccsen van a gyerekkel, míg anya főz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.