2021. november 11., csütörtök

TURI GYÖRGY ÉS TANÍTVÁNYAI: A CÁRT LELEPLEZTÉK, DE Ő NAGYON NEM ÉRTI, MI A GOND

HVG
Szerző: HORN ANDREA
2021.11.11.


A Magyar Úszó Szövetség csütörtöki, Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta a Turi György mesteredző korábbi edzői munkájáról, munkamódszeréről nyilvánosságra került információkat. Ezt követően úgy döntöttek, öttagú bizottságot alakítanak, amely a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről. Turi György az ülésen bejelentette, mindenben együttműködik a bizottsággal, és a jelentés elkészültéig önként felfüggeszti tevékenységét, mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.


Nem maradhatott csöndben a Magyar Úszó Szövetség azután, hogy az elmúlt hetekben előbb Cseh László, majd Kozma Dominik, Kiss Noémi író, Egerszegi Krisztina edzőtársa, illetve Dara Eszter is arról beszélt: a bántalmazás, a lelki terror alkalmazása is része volt Turi György úszóedzői módszereinek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.