2021. november 5., péntek

ÚJ TÁRSADALMI SZERZŐDÉS TUDNÁ FELVIRÁGOZTATNI A VIDÉKET

HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2021.11.05.


Egyik korábbi hallgatóját idézem: a professzor úr maga a tisztesség. Élmény hallgatni az előadásait, mert minden szavából sugárzik a föld szeretete és a vidék tisztelete. Ángyán József akkor került a politikai köztudatba, amikor a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szakértőjeként a 2005-ös nagy budapesti traktoros gazdatüntetés idején segített tető alá hozni a megállapodást a gazdákkal, miután a Gyurcsány kormány szerinte nem úgy állt a gazdatársadalomhoz, a mezőgazdasághoz, különösen a támogatások kifizetéséhez, ahogy illett volna. Akkor figyelt fel rá a Fidesz. 2006-ban országgyűlési képviselő lett, 2010-ben pedig, a második Orbán kormányban már államtitkári megbízatást kapott, de lelkiismereti okokból 2012-ben lemondott. Nem volt hajlandó asszisztálni – ahogyan fogalmazott – az „intézményesített földrabláshoz”. Orbán bosszúja sokáig üldözte, de az elveitől eltántorítani soha nem tudta. 2015-ös nyugdíjazása óta visszavonultan él Gödöllőn, ám azóta sem tűr szájkosarat, mert meggyőződése, hogy a mezőgazdaság ügye nem csak a falun élők gondja, a város és vidéke közös sorson osztozik
.

Májusban az elsők között csatlakozott Karácsony Gergely 99 mozgalmához. Ez nem többet és nem is kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy egy kormányváltás után a kiváltságos kevesek egy százalékát le kell taszítani a trónjáról a 99 százaléknyi többség javára. Mit jelent ez a vidékpolitikában?

– Lényegében ugyanazt célozza, amit én is fontosnak tartok. Abból indul ki, hogy a falu nem csupán egy szűk kör profitérdekeit kiszolgáló termelési tér, hanem egyúttal társadalmi és biológiai élettér is, amely az ott élő közösségek és a természeti környezet számára az életfeltételeket biztosítja. A XXI. században a jó minőségű, biztonságos élelemmel történő ellátás, a tájfenntartás, a jó környezeti állapot megőrzése, valamint a vidéki élet, a helyi közszolgáltatások előfeltételeinek megteremtése egész Európában a legfontosabb kormányzati célok között szerepel, és nálunk is így kellene, hogy legyen. A mezőgazdaságnak azonban nem minden formája és rendszere képes a vidék megerősítésére, népességmegtartó képességének növelésére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.