2021. december 15., szerda

75 MILLIÁRDOS VASÚTFELÚJÍTÁS: NYOMA SINCS A 20 PERCES GYORSULÁSNAK A DEBRECENI VONALON

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2021.12.15.


November végén adták át a Püspökladány-Biharkeresztes közötti, 100-as vasútvonalat, az akkori sajtótájékoztatón elhangzott: „a projekt egyik fontos célkitűzése az volt, hogy jelentősen csökkenjen a menetidő ezen a szakaszon”. A MÁV december 12-től érvényes menetrendje szerint a Budapest-Debrecen távot azonban a vonat épp annyi idő alatt teszi meg, mint a felújítás előtt. A MÁV nem válaszolt kérdéseinkre.


„Célunk a közösségi közlekedést igénybevevő lakosság mobilitásának segítése, ami a jelenleg befejezett fejlesztéssel teljesült, hiszen a 100. számú vasútvonalon közlekedők mintegy 20 perccel hamarabb elérhetik úticéljukat. További fontos szempontunk a régió gazdasági növekedéséhez történő hozzájárulásunk. Itt az ipari területek hatékony vasúti kiszolgálásán dolgozunk” – mondta a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese november 26-án a Püspökladány-Ebes vasúti vonalszakasz felújítása kapcsán. Minderről akkor a dehir.hu számolt be Időt nyerhetünk Püspökladány és Ebes között címmel. Nyul Zoltán, a NIF sajtóanyaga szerint arról is beszélt, hogy „nemcsak a vasúti pálya felújításáról gondoskodtunk, hanem az utazók kényelmét szolgáló utasfelvevő épületekről és az állomás teljes területének korszerűsítéséről is”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.