Szerzők: BALOGH GYULA, P. SZABÓ DÉNES
2021.12.24.
Mi volt az elmúlt év kulturális meglepetése?
Robert Wilson világhírű amerikai rendező: Szerintem a világgazdasági és -politikai helyzet most mindannyiunkat közelebb hozott egymáshoz. Még inkább felismerjük, hogy a művészet és a kultúra képes minket ott egyesíteni, ahol a politika és a vallás mindig is elválaszt.
Láng Annamária, a Burgtheater tagja: Érdekes módon az éppen elmúló év arra figyelmeztetett, hogy nem kell annyira meglepődni már semmin. Pofonok szálltak a szélben, az ember kitette a lábát otthonról, és biztosan belefutott egy-kettőbe. Halaszthatatlan intézkedések, kinyilatkoztatások, bezárások, átszervezések, kinevezések cirkuszi akrobatákat meghazudtoló ügyességével mentek végbe, és kultúrpolitikai pankrátoraink minden eszközt bevetve szinte már szórakoztatva dobálták vélt ellenfeleiket ilyen-olyan kukákba. Ezt figyelve megedződött idegrendszerrel véget vetettem a meglepődésnek.
Sodró Eliza színésznő, a Radnóti Színház tagja: Bár a szívem mélyén bíztam benne, hogy így lesz, az elmúlt év legnagyobb kulturális dobásának azt gondolom, hogy a Freeszfe Egyesület, minden aljas támadás és lehetetlen körülmény ellenére meg tudta őrizni, és tovább tudja adni azokat a szellemi értékeket, amelyek védelmére felesküdött.
Guelmino Sándor a tatabányai Jászai Mari Színház rendezője: Sok pozitív meglepetésre nem tudok visszaemlékezni, ezért azt a negatív meglepetést emelném ki, ami engem a legszemélyesebben érintett, és ez a POSZT megszüntetése. A 2020-as fesztivál elmaradása érzékenyen érintette színházunkat, Crespo Rodrigo igazgatása alatt most másodszor kerültünk volna be a versenyprogramba, ezúttal Pintér Béla Szutyok című darabjának általam rendezett előadásával. Sokáig arról volt szó, hogy idén mindenképp pótolják az eseményt, aztán jött a hír: úgy döntöttek, nem csak a tavalyi válogatás nem mérettetheti meg magát (a szintén elmaradt temesvári TESZT fesztiválhoz hasonlóan, amelyen egy másik előadásunkkal ugyancsak érdekeltek lettünk volna), hanem úgy, ahogy van, eltörlik a színházi élet legrangosabb seregszemléjét. És ez fájó lenne akkor is, ha nem hívtak volna meg bennünket. Fájna annak dacára is, hogy a POSZT az elmúlt években távolról sem hasonlított induláskori önmagára, amikor egy bő hétig tényleg ott nyüzsgött az egész szakma, a város számára is ünnepnek számított és pályakezdőként az én generációmnak ritka ajándék volt, hogy testközelből láthattunk mindenkit, aki számít, vagy aki még nem, ismerkedni lehetett, vitatkozni, találkozni. Talán éppen a találkozás lehetőségének ellehetetlenülése a legfájóbb az egészben, hogy az esélye is végképp elveszett annak, hogy legalább egy hétig az évben kíváncsiak legyünk egymásra, párbeszédet folytassunk egymással, neadjisten szakmai értékek mentén összefogjunk – így marad a politikai törésvonalak mentén megosztott, egymástól a járvány miatt is egyre inkább elszigetelt alkotócsoportok összessége, amit ilyen formában nagybetűs Szakmának kevéssé lehet nevezni, és akik így legfeljebb önmaguk vállát veregethetik meg. Szóval fáj – mert noha a kirekesztési szándéktól sosem volt mentes a POSZT, a végén úgy tűnik, a szakma egészének sikerült kirekesztenie magát innen is, és fáj, hogy ez engem meglepetésként ért, holott törvényszerű volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.