2021. december 26., vasárnap

AZ OKTATÁS ÖSSZEOMLOTT, A TÍZ ÉVVEL EZELŐTTI ÍGÉRETEKNEK PONT AZ ELLENKEZŐJÜK VALÓSULT MEG

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2021.12.26.


Sok víz lefolyt a Dunán, mióta a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség 2011. december 20-án hajnalban, név szerinti szavazással elfogadta a köznevelési törvényt. Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom társalapítója, maga is gyakorló oktató, azt mondja, azóta sokat romlott a helyzet. A matematika, fizika és biológia szakos gimnáziumi tanár szerint az oktatás összedőlt. Sok iskolában – a kormány elvárásának megfelelően – gyerekmegőrzés folyik. A törvényből az akkori ígéreteknek pont az ellenkezőjük valósult meg. Semmi nem úgy történt, mint ahogy arról a nagy szavak elhangzottak. Ámították a népet.


Tíz éves a köznevelési törvény. Ön szerint mit hozott az oktatásnak?

– Azóta sokat romlott a helyzet. Számosan azt mondják, hogy össze fog dőlni az oktatás. Szerintem már összedőlt. Az, ami nagyon sok iskolában folyik – és ami lényegében a kormánynak is elvárása –, az gyerekmegőrzés. Ott, ahol egy iskolában már nincs egyetlen kémia-, angol-, vagy informatikatanár sem, ott rendes oktatás sincs. Ott már összedőlt az oktatás. Ezért úgy gondolom, nem jövő időben kell az összeomlásról beszélni. Igazában erről csak a szülőket kell megkérdezni. Mi látjuk, halljuk a visszajelzéseket. Nagyon sok iskolában, ha beteg a tanár, nincs helyettesítés. Előfordulhat, hogy akár fél évig sincs valamilyen szakos tanár. Sőt, még az is előfordulhat, hogy az adott iskolában egyáltalán nincs olyan szakos tanár. Az ilyen órákon pedig váltják egymást a pedagógusok. Közben a létszámhiány el van bújtatva azzal, hogy a kollégák úgyis bemennek helyettesíteni. De ha egy iskolában egyetlen kémia-, vagy fizikatanár van, akkor a többiek hogyan helyettesítik? Ilyenkor ugyanis a kémia, vagy a fizika órára az énektanár, a magyartanár vagy a történelemtanár megy be. Ezt azonban nem nevezzük szakos tanításnak. Az oktatás már nagyon sok iskolában összeomlott. A fővárosban, és persze vidéken is vannak olyan iskolák, amelyek még tartják a frontot, de ezek „végvárak”. Viszont nagyon sok iskolában nem így van. Egy vesztes háborúban vagyunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.