2021. december 31., péntek

TGM: KÉT ÉVTIZED

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2021.12.25.


Már több mint húsz év eltelt ebből az évszázadból, és nem alkottunk semmit. Volt némi alkalmazkodás, új eszmeként meg az Európa iránti gyűlölet, amely minden elemében megvolt már az 1880-as években, csak akkor Monarchiának hívták, de már akkor is rühellt mindent, ami „modern” volt. A civilizáció ebben a két évtizedben egyre csak hanyatlott. A közélethez – meg az élethez egyáltalán – legalább a reneszánsz óta, de valójában mindig nélkülözhetetlen történeti tudás megszűnt. Évek óta olvasom, hogy 1968-ban Prágában összeomlott „az emberarcú szocializmus” (legutóbb épp ma egy rossz versben), mintha „az emberarcú szocializmus” a szovjet megszállók és „normalizáló” cinkosaik jelszava lett volna, nem a legyőzötteké, a demokratikus szocialista csehszlovák többségé; máskor meg mintha a csehszlovák nép és a demokratikus szocializmus kudarca lett volna az, hogy az iszonyatos katonai túlerő legyőzte. Mintha magától ment volna tönkre. Mintha leszavazták volna. Magyar értelmiségiek már nem tudják megkülönböztetni Dubčeket Brezsnyevtől. Minden politikai irányzaton belül többre tartják Kádárt, mint Nagy Imrét. Fiatal gazdaságtörténész beszél egy podcastban vagy hol, aki – joggal – dicséri a „létező szocializmus” civilizációs teljesítményeit, a diktatúrára vonatkozó kérdésre pedig nagyjából azt válaszolja: ő nem politológus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.