2022. január 24., hétfő

AZ EURÓPAI UNIÓ MÁSODIK LEGSZEGÉNYEBB ORSZÁGA

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2022.01.24.


Az Eurostat adatai szerint Magyarország az Európai Unió második legszegényebb országa, nálunk csak a bolgárok élnek rosszabbul. Lehagytak bennünket a korábban lesajnált románok, a szlovákok pedig már jó ideje előttünk járnak. Mindeközben a mi kormányunk sem tétlenkedett, telerondította az országot hatalmas kék plakátokkal, miszerint „Magyarország előre megy. Nem hátra”, így próbálja elfedni, hogy ezt a nem igazán hízelgő helyezést hagyja ránk 12 évnyi kormányzás után Orbán Viktor és a Fidesz.


Románia egyébként már 2014 óta megelőzi Magyarországot, sőt, 2020-ban a román háztartások fogyasztása már mindhárom másik visegrádi országénál is nagyobb volt, miután a cseh háztartások bevétele jelentősen visszaesett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a pandémia a többi európai országot sem kímélte – az uniós háztartások 2020-ban átlagosan nyolc százalékkal fogyasztottak kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ehhez képest Magyarország jól teljesített, hiszen nálunk csak 4,6 százalék a visszaesés, vagyis egy átlagos magyar család ennyivel lett szegényebb, mint korábban. Ami persze megtévesztő, mert a visszaesés ennél jóval nagyobb, hiszen ebben az átlagban az is benne van, hogy a NER kedvezményezettjei a járvány alatt is zavartalanul gazdagodtak, Mészáros Lőrincnek és társainak például a pandémia alatt is szépen gyarapodott a vagyonuk.

A Hírklikk is beszámolt arról, hogy 2020-ban a teljes hazai lakosság 20,4 százaléka – azaz több mint 1,98 millió ember – élt olyan otthonban, ahol a tető vagy a falak átáztak, megpenészedtek, beáztak vagy a nyílászárók cserére szorultak. Az adatok szerint ma a magyar lakosság 1,6 százaléka, 156 ezer ember él olyan lakásban, ahol nincs vécé és fürdőszoba.

Sok ma a szegény ember Magyarországon, s bár a kormány kommunikációja ennek az ellenkezőjét sulykolja, ez nem változtat azon a tényen, hogy – a Fidesz egykori szlogenjével élve – rosszabbul élünk, mint négy éve. Szegénynek lenni ugyanis nem csak úgy lehet, ha nincs fedél az ember feje fölött. Az utcán ételt osztók a megmondhatói, hogy már nemcsak hajléktalanok állnak sorba egy tál meleg ételért, hanem olyanok is, akiknek még jut pénzük a rezsi befizetésére, ám a gyereknek rendes ruhára, vagy éppen meleg ételre már nem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.