2022. január 27., csütörtök

EGYRE TÖBBEN ÁLLNAK KI A SZTRÁJKOLNI KÉSZÜLŐ PEDAGÓGUSOK MELLETT

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.01.27.


A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) számára is meglepő volt, mekkora aktivitás tapasztalható az oktatási intézményekben a figyelmeztető sztrájk ügyében – tudtuk meg a PSZ alelnökétől. Gosztonyi Gábor úgy fogalmazott, egyre nagyobb a pedagógusok között a sztrájkhajlandóság. Ugyanakkor az érdekképviseletek szerint az EMMI súlyosan megsérti a pedagógusok jogait, amikor azt állítja, hogy nem törvényes a sztrájkjuk. Úgy vélik, a minisztérium nem foglalhat állást a független magyar bíróság helyett. Emiatt a bírósághoz is fordulnak. Az azonban biztos, egyre többen állnak ki a pedagógusok mellett.


Gosztonyi Gábor elmondta, nagyon sok olyan intézményből is kapnak visszajelzést, ahol egyik szakszervezet sem működik, s jelzik, hogy ők is részt vennének a munkabeszüntetésben. A sztrájkkészültség a városokban és a kisvárosokban mérhetően magas, míg a kistelepüléseken és a hátrányos helyzetű, kistérségi iskolákban, ahol a dolgozók megfélemlítettsége és a kiszolgáltatottsága jóval nagyobb, nem mernek lépni.

Ami az iskolatípusokat illeti, óvodákból, általános iskolákból, középiskolákból is folyamatosan kapnak visszajelzést. Az óvodákban vegyes a kép, van olyan, ahol száz százalékos a sztrájkhajlandóság, de van olyan is, ahol nem akarnak sztrájkolni. Ez önkormányzattól is függ. Már hallottak arról, hogy ott, ahol nagyon kormánypárti az önkormányzat, megfenyegették a kollégákat: ha sztrájkolni mernek, annak következményei lesznek. Viszont van olyan önkormányzat is, amely teljesen jogszerűen kezeli a sztrájkkezdeményezést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.