2022. január 10., hétfő

HA ENGEDJÜK ÉRZELMILEG ÁTÉLNI A BÁNTALMAZÁST, ABBA „BELEHALUNK”

24.HU
Szerző: FUTÓ CSABA
2022.01.10.


December 29-én 
Szilágyi Liliána Facebook-posztban vádolta meg apját, Szilágyi Zoltánt azzal, hogy korábban testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta, majd egy későbbi interjújában elárulta, hogy évekkel ezelőtt még az öngyilkosság gondolata is felmerült benne. Szilágyi Zoltán levélben közölte, hogy perelni fog, nyilvánosan üzent Szilágyi Gerda, Liliána húga is, aki az apjukkal él és az általa menedzselt Stamina TK-ban úszik. Szerinte a nővére hazudik. A Magyar Úszó Szövetség vizsgálatot indított az ügyben és létrehozott egy különbizottságot, amelynek dr. Papp Gábor ügyvéd az elnöke.

Szilágyi Liliána 2016-ban két árulkodó nyilatkozatot is adott az Eb-n, majd az olimpián, ezek most, a bejegyzés megjelenése után nyertek értelmet. Ebből is látszik, hogy hosszú évekbe telt, mire a nyilvánosság elé tudott állni ügyével (amelynek még most sem tudott minden részletéről beszélni), ahogy a közelmúltban Cseh László is a pályafutását lezáró interjúban nyilatkozott arról, hogy lelki terrorban éltek Turi György edzősége alatt. Többen is csatlakoztak a klasszishoz, majd Turi lemondott az úszószövetségben betöltött minden tisztségéről, ennek ellenére a MÚSZ vizsgálatot indított.

Szilágyi Liliána D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában megnevezett két pszichológust, Goschi Gabriellát és Pálvölgyi Ágnest, akik segítettek neki. Mindketten alapítói a Sport és lélek, Sport-pszichoterápiás Egyesületnek, kérdésünkre pedig Goschi Gabriella elmondta, Szilágyi Liliána négy éve kereste fel őt és egy hosszú terápiás úton mentek végig a gyógyulásig. Velük beszélgettünk a sportpszichológia magyarországi helyzetéről...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.