2022. január 10., hétfő

ÖN AZT HITTE, VÉDETT? GONDOLJA ÁT, EZ ITT AZ OMIKRON!

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ÉLŐ ANITA
2022.01.10.


Megkezdődött. Több mint duplájára, 120 százalékkal nőtt az új fertőzöttek száma az elmúlt hét napban az azt megelőző héthez képest. Nálunk is berobban az omikron hullám, ezért sok ponton át kell alakítanunk a viselkedésünket. Nem könnyű elfogadni, hogy az oltottak sem védettek a fertőzés ellen, és még három adaggal is érdemes maszkkal védekezni, akárcsak a járvány elején. Ám ez csak egy dolog, amin változtatnunk kell. Van több is.


December elején a világ tudósai már sejtették, hogy az eddigi legnagyobb koronavírus-járványhullám vár ránk, a kérdés csak az volt, vajon az omikronnak elnevezett dél-afrikai mutáns súlyosabb tüneteket okoz-e, mint a delta. Nigériából, ahonnan először jelentettek súlyos járványhelyzetet, ezt nem lehetett megítélni, Dél-Afrika abban segített, hogy legalább azt meg lehetett mondani, milyen gyorsan válik dominánssá a vírus. (Nagyon, a felfedezésének november végi bejelentése után néhány nappal már az volt.) Ám arra, hogy milyen arányban okoz súlyos vagy halálos szövődményt, nem volt alkalmas az ország eseteinek vizsgálata. Ahol a sürgősségi osztályokon tesztelteknek az első hullámok idején 68-69 százaléka súlyosnak bizonyult, mert túl későn fordultak az emberek orvoshoz.

A világ szeme tehát a legtöbb dél-afrikai kapcsolódási ponttal rendelkező, fejlett egészségügyi rendszerű államra szegeződött. Óriási megkönnyebülés volt, amikor kiderült: az Egyesült Királyságban az omikron 50-70 százalékkal kisebb arányban okoz súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedést, mint a delta. Hollandia hasonló számokat jelentett. Miközben karácsony előtt égbe kúsztak a fertőzési adataik, 23 százalékkal kevesebb beteg került kórházba, mint egy héttel korábban.

Ám nemcsak megkönnyebbülést hozott, de félreértést is. A lakosság jelentős része képtelen arányokban gondolkodni, vagyis megérteni, mit jelent a kisebb arányban súlyos és a sokkal fertőzőképesebb jellemzők összekapcsolása. Ha az új termésnél például a piros almák aránya kilencről háromra csökken, akkor ugyan száz almánál kilencről háromra esik vissza a piros almák száma is, de ha sokkal több almánk terem, akkor az arány csökkenése ellenére is több piros almát szüretelhetünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.