2022. február 21., hétfő

A FIÚK NEM SÍRNAK, EGY FÉRFI MEGOLDJA EGYEDÜL

HÍRKLIKK
Szerző: MILLEI ILONA
2022.02.21.


Akár készen áll rá a magyar társadalom, akár nem, szükség van arra, hogy a fiúk szexuális bántalmazása és kizsákmányolása nagyobb figyelmet kapjon a szakmai körökben és a társadalom egészében is. Erre mutatott rá az a kutatás, amelyet a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány végzett a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő világszervezet tagszervezeteként, annak felkérésére. Sok korábbi kutatáshoz hasonlóan, ebből ugyancsak az derült ki, hogy a fiúkat is – akár a lányokat – leggyakrabban olyan személyek bántják és használják ki, akikben megbíznak, akiknek az lenne a feladatuk, hogy megvédjék őket. A fiúk azonban a társadalmi tabuk és elvárások miatt még nehezebben tudnak segítséget kérni.


Világszerte az az uralkodó szemlélet, hogy a szexuális kizsákmányolás elsősorban a lányokat érinti. Ennek következtében, a korábbi kutatásokban és vizsgálatokban szinte egyáltalán nem jelentek meg azok a fiúk, akik szexuális bűncselekmények sértettjeivé váltak. Mivel az ECPAT, a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő világszervezet ezt világszintű problémának látja, több országban kifejezetten a fiúk érintettségére fókuszálva kezdeményezett kutatást. Ennek volt részese a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, mint az ECPAT magyarországi tagszervezete. Az alapítvány a magyarországi fiúgyermekek szexuális bántalmazásáról és kizsákmányolásáról végzett kutatást az elmúlt évben.

A kutatás elsődleges célja az volt, hogy megvizsgálják, milyen okai lehetnek annak, hogy a fiúk bántalmazási esetei még a lányokénál is ritkábban kerülnek napvilágra? Kíváncsiak voltak arra is, melyek azok az társadalmi, pszichológiai és intézményes tényezők, amelyek befolyásolják a fiúk segítségkérését, a bántalmazási esetek kiderülését? Felmérték, hogy az érintett fiúk számára milyen segítő szolgáltatások érhetőek el, és hogy a bántalmazott fiúknak milyen speciális szükségleteik lehetnek az áldozatsegítés területén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.