2022. február 21., hétfő

A SIKERES MAGYAR NÖVEKEDÉS ÁRÁRÓL...

HÍRKLIKK
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA
2022.02.18.


Úgy tűnik az előzetes adatok szerint, hogy 2021-ben kivételesen jól teljesített a magyar gazdaság. Hét százalék fölötti növekedése nemzetközi összevetésben is jelentős. Az előzetes és becsült dinamikák alapján, az unióban a hatodik helyet foglaltuk el Írország, Horvátország, Görögország, Franciaország és Észtország után.

A rendszerváltást követően, a GDP legmagasabb dinamikája – a tavalyit megelőzően – csak 5,4 százalékot tett ki (2018). A korábbi adatok alapján pedig a magyar gazdaság utoljára 1977-ben produkált hét százalékot meghaladó emelkedést – az eladósodás felpörgetésével. A 2021-es kiugró növekedésben persze benne volt a bázishatás – a 2020-ban elszenvedett visszaesésből adódóan. Ám két év átlagában is emelkedés mutatkozott, igaz, szerény, két százalékos, bár ez is elég volt ahhoz, hogy az unióban a hetedik helyet foglaljuk el. Egyébként a tagállamok több mint felének sikerült meghaladnia a 2019-es szintet, és a többiek is megközelítették azt.

Ha csak ezt az egyetlen mutatót, a GDP növekedését vesszük alapul, megállapíthatjuk, hogy a magyar gazdaság önmagához képest és a nemzetközi mezőnyt tekintve is az elmúlt évben kétségkívül elismerésre méltó teljesítményt produkált. De – és itt jön a feketeleves – ennek olyan ára volt (és lesz a jövőre nézve is), amitől nem tekinthetünk el az év értékelésénél. Pótolandón azt, amiről Orbán Viktor Várkert Bazár-beli előadásában elfeledkezett említést tenni…

A továbbiakban szemügyre vesszük 2021 más fontos számait is, s így talán árnyaltabb lesz az összképünk.

A Covid-halottakkal és családjukkal fizettetett ár

Orbán Viktor az elmúlt évben (és azóta is) a gazdaság védelmét az emberélet védelme elé helyezte. A hozzávetőleg hétmillióra tehető orosz és kínai vakcina beszerzése után úgy gondolta, hogy Európában mindenkinél többet tett a járvány elleni védekezésben. A harmadik hullám során érvényesített korlátok feloldását három millió beoltott elérésétől tette függővé, és a szavát be is tartotta. Az áprilistól kiiktatott, termelést, szolgáltatásokat visszafogó intézkedések később sem tértek vissza. Ettől fogva, Magyarország a járványszabályok alapján, az unió legliberálisabb országa lett, ahol a negyedik hullámban is csak a maszkviselést tették kötelezővé bizonyos helyzetekben. A kontakt-kutatások teljesen leálltak, a tesztelés nem lett ingyenes és nem is szaporodott meg.

Mindennek – és a közben tovább rongált egészségügyi rendszernek – az lett az eredménye, hogy az elmúlt évben majdnem harmincezer honfitársunk halálozott el a járvány következtében. Emellett pedig sokan azért vesztették el az életüket, mert a Covid miatt nem jutottak hozzá a szükséges ellátásokhoz. A szűken számított harmincezres elhalálozás más, hasonló népességű országokhoz képest elképesztően magas. Négyszer nagyobb az osztrák sógorokénál, Portugáliához és Belgiumhoz képest nagyjából háromszoros, de még a görögországi elhalálozásoknak is több mint a duplája. (Zárójelben említve, mert ott merőben mások a viszonyok, a tízmilliós lélekszámú Egyesült Arab Emirátusokban a Covid-halottak száma a magyarénak csak fél százalékát tette ki.)

Ezt hozta a svéd modell magyarított változata; a választópolgárokra hárított minden felelősséget – így fókuszált a kormány politikája a 2022-es választások megnyerésére. Az elhunytak már úgysem fognak szavazni, az élőket pedig ne vegzáljuk holmi korlátozásokkal, mert azt nem szeretik az emberek. Tényleg nem szeretik, inkább vállalják az orosz rulettet. Orbán tudatosan tért le – mint megvallotta – az osztrák járványkezelés mintájának követéséről. Az eredmény: nálunk hét, a sógoréknál csak öt százalékos volt a növekedés, nálunk 29.649 halott, náluk 7.511.

Megérte? Orbánnak biztosan. (Biztosan?!)
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.