2022. február 17., csütörtök

AZ ÁPRILISI VÁLASZTÁS ELŐTT KOMOLY SZANKCIÓKAT LÉPTETNÉNEK HATÁLYBA ORBÁN ÉS TÁRSAI ELLEN

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.02.17.


„Az Egyesült Államoknak meg kellene fontolnia, hogy a Magnitsky törvény alapján léptessen életbe szankciókat a magyar rezsim ellen, mégpedig az április 3-i választások előtt – ahogy azt tette 2021-ben Bulgária esetében” – ezt tweetelte ki az éterbe Hegedűs Dániel politológus, a German Marshall Fund munkatársa. Ezzel reagált olyan nemzetközi szervezet közleményére, amely amerikai, európai uniós és brit korrupció-ellen küzdő politikusokat tömörít. Ők felszólították az Európai Bizottságot és az USA kormányát arra, „hogy megfelelő szankciókat vessenek be azon magyarországi személyek ellen, akiket hitelesen vádolnak súlyos korrupcióval és a közjavak eltulajdonításával”. Az idehaza kevés figyelmet kapott közlemény Orbán mellett – ha nem is név szerint, de – egyértelműen utal Mészáros Lőrincre és Tiborcz Istvánra. Akiknek a feje felett már évek óta ott lebeg az esetleges Magnitsky-szankciók réme.


Kevés figyelmet kapott Magyarországon az a pár nappal ezelőtti hír, miszerint egy európai parlamenti képviselőkből, amerikai és brit törvényhozókból a közelmúltban megalakult nemzetközi szervezet kemény közleményt fogalmazott meg Orbán Viktor és haverjai ellen. A magát Kleptokrácia Elleni Parlamentek-Közi Szövetségnek (Inter-Parliamentary Alliance against Kleptocracy, IPAK) nevező szervezet közleményéről a Hírklikk is beszámolt, mégpedig a Politico Brussels Playbook hírlevele alapján. A közlemény aláírói között van például Daniel Freund európai parlamenti képviselő, az Európai Parlament korrupcióellenes csoportközi csoportjának társelnöke és Tom Malinowski, a külföldi korrupció és kleptokrácia elleni egyesült államokbeli választmány társelnöke. A szövegét – annak nyilvánosságra hozatala előtt – szerezte meg az amerikai portál.

„Aggodalmunkat fejezzük ki amiatt, hogy több uniós tagállamban a szisztematikus korrupció lehetővé teszi és táplálja a jogállamiságot fenyegető veszélyeket. Orbán Viktor magyar miniszterelnök antidemokratikus lépései és kinyilatkozásai számos ponton összekötődnek családtagjainak és más haverjainak a rendszerszintű korrupciójával” – áll a közleményben, amely példaként hozza fel Orbán veje, Tiborcz István 40 millió Elios-projektjét, és azt, hogy a kormányfő gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc „megkérdőjelezhető módon vált Magyarország leggazdagabb emberévé, miközben volt, hogy cégének a részvényei – a folyamatos kormányzati megrendeléseknek köszönhetően – a világ legjobban teljesítő papírjai között voltak”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.