2022. február 2., szerda

ELŐRE KELL NÉZNEM, AHOVA ÉN KÉSZÜLÖK

VISZONT.HU
Szerző: POPPER GÁBOR
2022.01.31.


2013 novemberében Endre barátomról kiderült, hogy gyomorrákja van. Endre számomra olyan volt, mint egy testvér. 1966-ban kerültünk egy osztályba az általánosban. Barátságunk 1972-ben kezdődött és tartott Endre haláláig. Napi kapcsolatban voltunk, állítólag egy burok alakult ki körülöttünk, ahova nagyon nehéz volt betörni. Mi ezt nem éreztük, de nem tudtuk elképzelni a napokat egymás nélkül. Azóta sem hiszem el, hogy már nincs közöttünk, hiányát minden nap érzem.


Amikor kiderült betegsége, közösen úgy döntöttünk, hogy beszélgetünk, amíg lehet, és én rögzítem ezeket a beszélgetéseket. Azt reméltük és most is azt remélem, segít azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, segít a hozzátartozóknak megérteni a beteg helyzetét, gondolkodását. Tisztelegve egyben Örkény: Rózsakiállítás című kötete előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.