2022. február 3., csütörtök

ERŐS KEZDÉS VOLT A HÉTFŐI PEDAGÓGUSSZTRÁJK, DE A KÜZDELEM JAVA CSAK MOST JÖN

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2022.02.03.


Hétfőn több mint húszezren sztrájkoltak a közoktatásban, amivel az elmúlt évek legnagyobb pedagógus-megmozdulásának lehettünk tanúi. A hétfői nap alapján kijelenthetjük: a pedagógusok küzdelmét a nép széles körei támogatják, ugyanakkor a szakszervezetek elkövetkezendő bő másfél hónapos teljesítményén, és a társadalmi szolidaritás erősségén fog múlni, hogy sikerülhet-e kicsikarniuk a kormányból követeléseik teljesítését.


A Mérce percről percre követte az eseményeket, és több helyszínen is megszólaltattunk pedagógusokat, valamint a helyszínről tudósítottunk a szakszervezetek által szervezett, a sztrájkot támogató autós felvonulásról is – beszámolónk itt olvasható.

Munkabeszüntetés nélkül semmire nem mennének

A hétfői, kétórás figyelmeztető sztrájkot a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) küldöttsége, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumát képviselő Kisfaludy László helyettes államtitkár közötti hónapok óta tartó sztrájktárgyalás-sorozat előzte meg, amely után a szakszervezetek már nem láttak más lehetőséget követeléseik elfogadtatására.

Mik a pedagógusok követelései?

- a pedagógus-illetményalap vetítési alapja 2021. szeptember elsejétől visszamenőlegesen a mindenkori minimálbér összege legyen, mivel a bértáblát még mindig a 2014-es minimálbérhez képest számítják;

- szintén szeptembertől visszamenőlegesen emelkedjen az oktatásban nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye is;

- a pedagógusok neveléssel-oktatással lekötött munkaideje heti 22 óra legyen;

- a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek – akik jelenleg heti 40 órában látják el feladataikat – maximum heti 35 órában legyenek foglalkoztathatók, és a pedagógusokhoz hasonlóan heti 5 órát tölthessenek regenerációval, felkészüléssel intézményen kívül.

Ehhez képest az EMMI a tárgyalások során megalázó ajánlatokkal állt a pedagógusok elé, ráadásul egyértelműen időhúzásra játszott: a tárgyalásokon résztvevő Kisfaludynak nem volt valódi döntési jogköre, és az egyes fordulók között hetek teltek el. Az kormány vélhetően arra számított, hogy sikerül kifárasztania a pedagógusokat, és a korábbi évekhez hasonlóan nem lesz komoly támogatottsága a követeléseknek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.