2022. február 21., hétfő

HÁTRA, NEM ELŐRE - TÖBB MINT EGY ÉVTIZED SEM VOLT ELÉG A FIDESZNEK A MAGYAR MINIMÁLBÉR FELZÁRKÓZTATÁSÁHOZ

NÉPSZAVA
Szerző: VARGA DÓRA
2022.02.21.


Sőt, az euróban számolt listán egy hellyel még hátrébb is csúszott a hazai legkisebb fizetés.


Hiába nőtt a magyar minimálbér a Fidesz kormányzásának elmúlt 12 évében euróban számolva a duplájára, forintban pedig majdnem a háromszorosára, a hazai legkisebb fizetés – nominálértéken – nem zárkózott fel a többi uniós tagállam béreihez.

A magyar minimálbér 2010-ben bruttó 73 500 forint volt, most 200 ezer forint. A magyar legkisebb fizetés így 12 évvel ezelőtt 272 eurót ért, most 542 eurót. Akkor ugyanis 270 forint körül volt egy euró, mostanában 355-370 forint között mozog. Euróban számolva így csupán 99 százalékos volt a növekedés az elmúlt 12 évben. A már 12 éve is magasabb cseh, szlovák és lengyel minimálbérek viszont több, mint duplájára nőttek. A 2010-ben még magunk mögé utasított Litvániában pedig ez idő alatt 214 százalékkal - 232 euróról 730 euróra - növelték a legkisebb bért. Így az Eurostat frissített adatai szerint jelenleg már csak a bolgár, a román és a lett minimálbért előzi le a magyar legkisebb fizetés. Tavaly volt olyan időszak, amikor ennél is rosszabb volt a helyzet, ugyanis a forintárfolyam romlása miatt még a román minimálbér is többet ért euróban, mint a magyar...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.