2022. február 2., szerda

MINDEN MÁSKÉPPEN VAN

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.02.02.


Mindeddig úgy tudtuk, illetve Bözsi nénnye és Feri bátyám úgy tudta az M1-Kossuth–megyei lap szentháromságból, hogy Brüsszel azért fenyeget a „nekünk minden körülmények közt járó” pénzek megvonásával, mert nem engedjük be a migránsokat szent hazánkba, az LMBTQ aktivistákat pedig az ovijainkba. Bözsi nénnye (Feri bátyám) abban a meggyőződésben és tudatban majszolja és szopogatja ma is a rögzített árú csirkeszárnyvéget, hogy mindeme borzalmaktól Orbán védi meg őtet csakis. Sőt, hogy Brüsszel az ország összes pénzét elszedi és nem adja vissza a buzik miatt.

Viszont a kedves vezető kezében karddal a vár fokán harcolta és harcolja ma is ki a szárnyvég, illetve farhát árát a gázéval együtt. Ha Brüsszelen – ami egy Gyurcsánnyal – múlna, mindenki megfagyna és éhen dögölne szent hazánkban, ami bokréta Isten kalapján. Semmi sincs egészen úgy, vagyis minden másképpen van, mert – amit viszont két otthonkás oder gumicsizmás hősünk nem tud, mert nem kötnek az orrára – kiderült egy Brüsszelnek küldött kormányzati levélből. Kormányunk (így maga Orbán és ő legfőképp) igenis tisztában van a valósággal.

Azzal ugyanis, hogy a permanens lopások és a diktatúra lopakodó kiépítése miatt akar pénzstopot alkalmazni Brüsszel a NER-rel szemben, és még Varga Judit sem kiált boszorkányüldözést. Sőt, az értelmező szótárban sem keresgéli a jogállam fogalmát kitartóan. Itt tehát kicsinyég megbicsaklik a történtet, de mi nem megy félre itt minálunk, na, ugye. Sőt, szándékosan vannak félremenetve a dolgok, amit köznapian úgy nevezhetnénk, hogy Bözsi nénnyének és Feri bátyámnak hazudva van, mégpedig piszkosan mocskosul és nagyon.

Sőt olyannyira, hogy van, amit meg sem tudhat egyáltalán. Esetleg a kisonoka, ha 2050-ig lesz türelme kivárni bizonyos információkat, illetve, ha érdekli valami is egyáltalán a távoli, bizonytalan jövőben. Ha Orbán marad, ilyen igények nem keletkeznek, és Orbán maradni szándékozik. Sőt, szinte biztos a maradásban, ahogyan efelől Putyint is megnyugtatta, miszerint: „Hogy őszinte legyek, nem tervezem a távozást…az az érzésem, hogy még hosszú évekig együttműködhetünk.” – Ezt kiabálta Vlagyimirnak a bazi nagy asztal túlfelére. Megdöbbentő és elborzasztó ez az önbizalom.

Ha azonban így lesz, akkor értelmet nyer a Pegazus-vizsgálat titkosítása az emlegetett 2050-ig. Ha nem, akkor ez is csak egy szög a NER koporsójába. Sok van már benne, és mindet titkolni szeretnék, sokszor odáig menve, hogy már saját maguknak sem hisznek, önmaguknak is igyekeznek más valóságot hazudni, akárha mondjuk Semjén volna egyenesen Bözsi nénnye. Készíttettek egy felmérést az antiszemitizmus állásáról Neriában, és kiderült, hogy a helyzet lehangoló. Sőt, egészen elkeserítően kiábrándító, hogy antiszemitizmusra nem csak igény van, hanem él és virul is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.