2022. február 3., csütörtök

ORBÁN IS MEGMONDTA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.02.03.


Olyan országban élünk, amelyben áprilisban, az országgyűlési választással egy időben lehet népszavazni ilyen kérdésekről: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?” Továbbá: „Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?” Illetve még másik kettő, amelyek azt akadályozzák meg, hogy az iskolában voltaképp szó essen a szexualitásról, hagyva ezt a túlképzett szülőkre, akik majd meglepődnek, ha a tizenhárom éves lányuk egyszer csak terhesen tér haza. Bár a haza mint nemzet az ilyesminek örül.

A két idézett kérdés kapcsán büszkeség tölti el Orbán sajtóját minden porcikájában amiatt döngetve a mellüket, hogy Neria az első ország a világon, „ahol az embereket megkérdezik arról, mit gondolnak a genderideológiához kapcsolódó kérdésekről”. Hogy ennek így, ebben a formában örvendeznek, azt mutatja, egyáltalán nincsenek tisztában a gender fogalmával, hanem olyan szitokszóként használják, mint amilyenné Orbán a liberálist tette, jelezve ezzel is helyünket a középkori világban, ahová egyre inkább belesüppedünk. Lehangoló az a sötétség, amit a Fidesz áraszt magából, ám, ami miatt szólani kell újólag, az a bíróság, amelyik szintén kezdi elveszíteni az eszét.

Nem a „Meseország” című könyv robbantotta ki a magyar genderháborút, de jó csatamezőt kínált neki, amelyben a Magyar Nemzet odáig ment, hogy a könyvet, amely arra tanít, hogy legyünk elfogadóbbak egymással, illetve a könyv kiadóját pedofilnak nevezte, ami a józan ész vizsgálata szerint elképesztő és aljas állítás, de a bíróság (Fővárosi Ítélőtábla) szerint nem az. Holott első fokon fokon még bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezték a Magyar Nemzetet. Most épp ellenkezőleg, ami döntésbe minden bizonnyal belejátszott Orbán elképesztő kijelentése, amikor kapcsolatot tételezett a homoszexualitás és a pedofília között.

No most, hogy Orbán hülye, az egy dolog, de, hogy a bíróság, amely a fentebb vázolt elképesztő ítéletet hozta, indoklásában Orbán tébolyult kijelentésére hivatkozzon – mint az most megtörtént –, az már csak kinyitja a bicskát az ember zsebében. Mint most az enyimében. Noch dazu, innentől tételezhetjük, hogy a miniszterelnökségről ürgebőrbe kötve ítéletek is érkeznek, érkezhetnek, mert a bírói kar a tiszteletre méltó kivételektől eltekintve kezd nagyon szomorú állapotba kerülni. Ennek jele az is, hogy Schadl odáig merészkedett, igyekezett közbenjárni a Fővárosi Törvényszék elnökénél annak érdekében, hogy egy magyar bírót távolítsanak el pozíciójából...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.