2022. február 6., vasárnap

SRÁCOK, AKKOR EZT MOST JÁTSSZUK LE! – VÁLASZ AZ RMDSZ POLITIKUSAINAK

HÍRKLIKK
Szerző: UJHELYI ISTVÁN
2022.02.06.


Kezdjük két idézettel ezt a rendhagyó vasárnapi nyílt levelet! Kövér László még 2012-ben azt nyilatkozta a Magyar Hírlapnak: „Az RMDSZ vezetése nagyon régóta az MSZP-vel ápolja a legszorosabb kapcsolatot, amiben persze nincs semmi meglepő, hiszen mindkét párt ugyanolyan bolsevik gyökerekből táplálkozik, az erkölcseik, mentalitásuk és érdekeik is közösek.” Igazán velős és veretes, ízig-vérig kövéri mondat. A másik idézet az RMDSZ polgármestereinek és vezetőinek közös leveléből származik, amelyen a fideszes média örömmel csámcsogott az elmúlt napokban és amelyben visszautasították Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt erdélyi látogatását. Mint jelzik, például – sok egyéb érdekes okfejtés mellett – aggodalommal figyelik, hogy a hatalmat átvenni kívánó politikai vezetők feles jogszabályokkal akarnak kétharmados jogszabályokat megváltoztatni és ezzel az alkotmányos rend feloldására készülnek. „A mi perspektívánkból ez egy rendkívül nyugtalanító szándék, ugyanis a külhoni magyarok számára elengedhetetlenül fontos a politikailag stabil anyaország”. Ez utóbbi hosszú írást és minden szavában a Fidesz propaganda-gépezete által diktált dokumentumot többek között Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke is aláírta, nyilván Kelemen Hunornak, az RMDSZ jelenlegi elnökének támogatásával.

Származás, családi kötelék és megannyi emlék, számtalan barátság köt Erdélyhez. Attilát, Csabát és Hunort is barátomnak, harcostársamnak gondoltam. Éppen ezért írom keserűen és feldúltan az alábbi nyílt levelet nekik:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.