2022. március 1., kedd

AZ OROSZOK KIJEV ELLENI CSAPÁSOKKAL FENYEGETNEK, GYEREKEK HALTAK MEG A HARKIVI LÉGICSAPÁSBAN, 660 EZER UKRAJNAI MENEKÜLT

TELEX
Szerző: Telex
2022.03.01.



- Rakéta csapódott egy harkivi kormányépület mellé, legalább kilenc ember meghalt, köztük egy háromgyerekes család, akiknek autója épp a becsapódás pillanatában haladt az úton

Egyre közelebb kerül Kijevhez a Belarusz felől közeledő orosz katonai konvoj, az ukrán fővárosban a félelem egyre nő. A 64 kilométer hosszúságú konvoj eleje 27 kilométerre van Kijev központjától.

- Hetven ukrán katona halt meg, amikor az oroszok lebombázták Ohtirka laktanyáját.

- A hétfői nyolcak után Szijjártó Péter bejelentette, hogy Magyarország is támogatja Ukrajna azonnali felvételét az Európai Unióba. Szintén kedden délelőtt Románia is csatlakozott a felvételt követelőkhöz, ezt az ország köztársasági elnöke jelentette be.

- Belarusz nem csatlakozik az ukrán invázióhoz, jelentette be Lukasenko elnök. Ennek némileg ellentmond, hogy az ukrán hírügynökség meg nem erősített híre szerint belarusz katonák lépték át a határt.

- A Magyar Nemzeti Bank 30 napra 7 millió forint értékben maximálta az egy ügyfél által a Sberbanktól felvehető forint és ennek megfelelő összegű devizabetétek, illetve egyéb források összegét.

- A kínaiakat evakuálják Ukrajnából, India távozásra szólította saját országuk állampolgárait, az EBESZ távozik Donyeckből.

- Kollégáink továbbra is tudósítanak az ukrán-magyar határról, a nyugat-ukrajnai Lvivből, és az egyik legfontosabb háborús gócpontról, Kijevből.

- Hétfői percről percre tudósításunkat itt olvashatja.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.