2022. március 11., péntek

HADHÁZY: ORBÁN VIKTORT MEGVETTÉK VAGY MEGZSAROLTÁK – HUPPA LAPSZEMLE

HUPPA
Szerző: huppa.hu
2022.03.11.


Ez minden, csak nem stratégiai nyugalom

„2008-ban Orbán is még erről beszélt (az orosz olajtól és gáztól való függetlenedés), én se tudnám nála szebben elmondani. Remélem, hogy egyszer kiderítik a történészek, hogy mi történt ezután. Volt egy kiutazása, és akkor vagy szerelembe esett Putyinnal, vagy – tudom, hogy ez találgatás, összeesküvés-elmélet, de más magyarázatot nem látok – megvették vagy megzsarolták.”

Biológiaifegyver-gyártással vádolta meg Oroszország Ukrajnát

Az ENSZ pénteken vegyifegyver-vád ügyben rendkívüli ülést hív össze.

Nagy-Britannia szerint vegyi fegyvert is bevethetnek az oroszok

Fenyegető hangnemű üzenetet küldött Moszkva a nyugati országoknak.

Új fázisába lépett a háború

Péntek reggel már nyugat-ukrajnai városokat is bombáztak, s az ukrán vezérkar szerint az oroszok megkezdték az új közigazgatás kiépítését a megszállt részeken.

4186 menekült, közük 1027 gyerek érkezett vonattal Budapestre csütörtökön

A Migration Aid szerint Magyarországnak gyorsan szűkülnek a kapacitásai az Ukrajna felől érkező menekültek befogadására, emberhez méltó ellátására.

Prága megroggyant a menekültnyomás alatt

Prága fő menekülteket regisztráló központját kénytelenek voltak egy napra lezárni a hatóságok, mert nem tudta kezelni az Ukrajnából érkezők tömegét.

Háborús csúcs Versailles-ban

A kormány 20 forinttal csökkenti az üzemanyag literenkénti jövedéki adóját

Továbbá utasították a rendőrséget, hogy minden esetben, amikor rémhírterjesztés gyanúja áll fenn, indítsanak eljárást azokkal szemben, akik a benzin elérhetőségét érintő nehézségekről adnak hírt.

Az elszálló energiaárak és a kormány lépései miatt leáll Bige László műtrágyagyára

Korábban a norvég Yara International ASA és az osztrák Borealis AG is visszafogta a műtrágyatermelését az elszálló energiaárak miatt, ami miatt tovább drágulhatnak az élelmiszerek. Múlt pénteken pedig az orosz kormány is bejelentette, hogy leállította a műtrágya exportját, egyben elismerték azt is, hogy a lépés komoly gondokat okozhat több ország mezőgazdaságában, sőt, van, ahol össze is omolhat az élelmiszer-termelés.

Kásler Miklós kitüntette a saját sajtófőnökét

A kiemelkedő újságírói teljesítmények elismeréseként adományozható Táncsics Mihály-díjat egyből oda is adta Balogh Andrea Johannának, a saját minisztériuma sajtófőnökének és Horváth Szilárdnak, a közmédia vezető szerkesztőjének.

Kiosztotta a sajtónapi díjait a MÚOSZ

„…az újságírás mint szakma, mint értékrend, ekkora bajban még sosem volt, és egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy van innen még visszaút”.

Márki-Zay Péter új pártot alapít, március 15-én jön Donald Tusk

Gémesi György Új Kezdetére és Pálinkás József Új Világ Néppártjára építhetnek.

Több száz ellenzéki plakátot rongáltak meg Pest megyében

Nagymaroson, Szobon, Őrbottyánban, Váchartyánban, Vádukán, Vácrátóton egyetlen éjszaka alatt szaggatták le, fújták össze festékkel, rongálták meg vagy lopták el az ellenzéki összefogás összes kihelyezett plakátját.

Lopás, botrányok, befejezetlen vagy el sem kezdett beruházások

Hiába látja a választók egy része a valóságot, van, akit ez sem érdekel.

A választásokig nem derül ki semmi a fideszes Szabó Zsolt eltitkolt milliárdjáról

Az ügyészség már másodjára függesztette fel egy teljes évre a nyomozást, állítólag azért, hogy jogsegély kérelem keretében tájékozódjon a fideszes politikus eltitkolt milliárdjáról.

Nyugat-párti beszédet mondott Novák Katalin

Nem ez az első jele annak, hogy a kormány zavarodottan kommunikál az Oroszországgal való kapcsolat ügyében. Jóllehet, annak sulykolása, hogy Márki-Zay Péter „magyar katonákat küldene Ukrajnába” még működhet – vélhetően ezért is hangsúlyozhatta Novák Katalin, hogy a béke pártján áll – az azonban nem fog kikopni az emberek emlékezetéből egyhamar, hogy a kormánypárti médiavilágban még nem sokkal a háború kitörése előtt is Putyin-párti szólamok hangzottak el. (Dehogynem.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.