2022. március 28., hétfő

MEGESZI A DRÁGULÁS A BÉREMELÉSEKET

NÉPSZAVA
Szerző: VARGA DÓRA
2022.03.28.


Hiába lettek januárban 13,7 százalékkal magasabbak a keresetek, az infláció ledarálja a növekedést. A jegybank 1,5 százalékos reálbérnövekedéssel számol a versenyszférában.


Csaknem 14 százalékkal nőtt év elején a nettó és a bruttó átlagkereset: januárban a napi 8 órában dolgozó alkalmazottak átlagbére bruttó 467 300, nettó 310 700 forint volt a KSH szerint. Az adókedvezményeket is beleszámolva még erőtejesebben, 14,8 százalékkal emelkedett a nettó átlagbér, amely így immár 322 100 forintra rúgott. Utóbbi oka, hogy az idei évtől a 25 év alatti dolgozóknak az átlagbér mértékéig nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

A jelentősnek mondható bérnövekedés mögött javarészt az áll, hogy az idén januártól a minimálbér és a garantált bérminimum is csaknem 20 százalékkal, bruttó 200 ezer, illetve 260 ezer forintra emelkedett. A bruttó mediánbér ugyanakkor szerényebb mértékben, 13,1 százalékkal emelkedett, és 375 800 forint volt. Nettó mediánbért nem közöl a KSH, de a szokásos járuléklevonásokkal számolva ennek az összegnek a nettója alig 250 ezer forint, ami azt jelenti, hogy a teljes munkaidős alkalmazottak fele legalább 60 ezer forinttal kevesebbet visz haza a hivatalos nettó átlagbérnél. (A mediánbér az az összeg, ami a kereseteket nagyság szerint sorba rendezve éppen középen áll: a dolgozók fele ennél többet, másik fele kevesebbet kap.) A jelentős keresetnövekedést jócskán beárnyékolja az infláció, amely az év első hónapjában immár 7,9 százalékra rúgott. Így a januári reálbérnövekedés mindössze 5,4 százalékos volt. Az év további részében az infláció még magasabbra ugorhat, és a jegybank szerint a nyári hónapokra elérheti a 11 százalékot is...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.