2022. március 29., kedd

PUTYIN HEKKEREI IS LÁTJÁK A MAGYAR KÜLÜGY TITKAIT, AZ ORBÁN-KORMÁNY ÉVEK ÓTA NEM BÍRJA ELHÁRÍTANI ŐKET

DIREKT36 / TELEX
Szerző: PANYI SZABOLCS
2022.03.29.


2021. december 30-án Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminiszter feltűzte magyar kollégája, Szijjártó Péter öltönyére a Barátságért Érdemrendet. Bár az érdemrendet Lavrov adta át, annak odaítéléséről maga Vlagyimir Putyin orosz elnök döntött. Nem véletlenül, hiszen a földgömböt körbe ölelő olívaág-koszorút formázó medál – hátoldalán a cirill betűs felirattal: „Béke és Barátság” – a legmagasabb orosz állami kitüntetés, amit külföldi kaphat.

„Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére – szövetségesi kötelezettségeink tiszteletben tartásával párhuzamosan – fenn tudtuk tartani a nemzeti érdekeinknek megfelelő, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésünket Moszkvával” – dicsekedett a kitüntetésével a magyar külügyminiszter Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter akkor már rég tudta, hogy Oroszország titkosszolgálatai megtámadták és feltörték az általa vezetett Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) informatikai rendszereit. Már 2021 második felére kiderült, hogy az oroszok teljesen kompromittálták a külügy számítógépes hálózatát és belső levelezését, és feltörték a „korlátozott terjesztésű” és „bizalmas” minősítésű állami és diplomáciai információk továbbítására használt, csak szigorú biztonsági előírások betartásával használható titkosított hálózatot is.

Egy, a birtokunkba jutott belső irat szerint még 2022 januárjában is célzott támadások érték a külügyminisztériumot. A külügy kommunikációs csatornáinak orosz feltöréséről többek közt olyan volt állami tisztviselők osztottak meg velünk részleteket, akik az incidenst közvetlenül ismerő tisztviselőktől értesültek azokról.

Volt titkosszolgálati tisztek szerint a kibertámadások nyomai alapján a Magyarország külügyminisztériuma elleni műveletek mögött egyértelműen az orosz titkosszolgálatok hekkercsoportjai állnak. Ezek a hekkerek egyrészt a korábban Putyin által is irányított Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak, az FSZB-nek, másrészt az orosz katonai titkosszolgálatnak, a GRU-nak dolgoznak. A források elmondása szerint a magyar állami szervek régóta és jól ismerik őket, mivel már legalább egy évtizede folyamatosan támadják a kormányzati hálózatokat. A hazai orosz támadások legtöbbször más NATO-s országok elleni hekkelésekkel függenek össze, és a támadások beazonosításában a nyugati szövetség tagjai rendre együttműködnek, információkat osztanak meg...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.