Szerző: THEODOR W. ADORNO
2022.03.18.
A kritikai gondolkodás nem lehet súrlódásmentes, hiszen minden erejével a rendszer logikájába való belesimulás ellen dolgozik. Aki a dolgok és azok egymáshoz fűződő viszonya mögé kérdez, demokratikusan jár el, hiszen korlátozza azt az önkényt, ami a fennálló megkérdőjelezetlen hatalmát szolgálja. A kritikának azonban több a rosszakarója, mint a pártfogója. A kritika iránti ellenszenv kognitív védekezési mechanizmus az ellen, hogy nehogy rávilágítsanak: mindazt, amit alapértelmezettnek veszünk, lehetne egészen másképp is csinálni, mint ahogy az a jelenlegi társadalmi konstellációban fennáll. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy Adorno egész életét a kritikai gondolkodásnak szentelte. Adorno halálával azonban nem csak egy kritikai korszak, hanem egy termelési mód, a fordizmus is lezárult. A posztfordizmus új korszakával a kritikai elmélet nem vesztette érvényét, de hatósugara korlátozott és szükséges azt a jelen aktualitása szerint újragondolni. Az elméletalkotásnak és az alulról szerveződő társadalmi mozgalmaknak egyaránt jövőbeni feladatuk, hogy a kritika negativitásán túl a kritika derűjének pozitivitását is közvetítsék – vagyis valamit abból a rendszertranszcendens örömből, ahol a kapitalista realizmus szürke posztóján már átszüremlik a posztmunka társadalmának boldog utópiája...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.