2022. március 2., szerda

ZALA MEGYÉBEN IS A CSÓKOSOK JUTOTTAK JELENTŐS ÁLLAMI FÖLDTERÜLETEKHEZ – ITT A LEGÚJABB ÁNGYÁN-JELENTÉS

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: HORN GABRIELLA
2022.03.02.


Az eladott állami földek nagy része licitálás nélkül, kikiáltási áron került a nyertesekhez a Zala megyei földosztások során is – írja Ángyán József a legújabb jelentésében. Orbán Viktor egykori vidékfejlesztési államtitkára megyénként dolgozta fel a 2015 -2016-os földeladások részleteit. Ezekből az Átlátszó által is közölt írásokból kiderül, hogy többnyire nem a mezőgazdaságból élő kisebb gazdaságok, hanem a politikai elittel jó kapcsolatot ápoló, gazdálkodási tapasztalat nélküli cégek és magánszemélyek jártak jól a földosztásoknál. Ángyán professzor februárban közzétett jelentésével az ország teljes területének a földértékesítéseit feldolgozta, és hamarosan összefoglaló jelentésben zárja majd le hatéves kutatómunkáját
.

Ángyán József az első megyei mintaelemzést 2016 áprilisában tette közzé, majd részletesen feldolgozta az összes megye árverési adatait és mindegyikről “zárójelentést” készített. Ezek közül az utolsó, sorban a 19., Zala megye árveréses állami földprivatizációs képét mutatja be. Ebben a megyében összesen 4.148 hektárnyi földet hirdettek meg, és ebből 3.420 ha kelt el. Ángyán szerint az, ahogyan ebben a megyében folyt a földértékesítés, jól illusztrálja, mennyire nem az történt, mint amit a „Földet a gazdáknak!” állami földprivatizációs program kormányzati értékelései állítanak.

A jelentés szerint a területek több mint kétharmadát ebben a megyében is túl nagy (50 ha feletti), és a valódi gazdák, fiatalok számára elérhetetlenül drága (több százmilliós kikiáltási árral) birtoktestek formájában hirdették meg. A földet elnyerő pályázók között Ángyán talált ingatlanos nagyvállalkozókat, jogászt, ügyvédi irodatulajdonost, -vezetőt, gépjármű kereskedőt, közúti árufuvarozót, bányatulajdonost, futballklub létesítmény- és technikai vezetőt, polgármestert és önkormányzati képviselőt is.

Ebben a megyében gyakran előfordult, hogy a mezőgazdaságtól távoli végzettségű, illetve foglalkozású személyek az árverések idejére mezőgazdasági főtevékenységű egyéni vállalkozói cégbesorolást szereztek, és/vagy vállalkozásaik mezőgazdasági profilokat is felvettek tevékenységi listájukra, így “szerzőképes földművessé” válva vehettek részt az árveréseken...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.