2022. április 29., péntek

929 MILLIÓ FORINTÉRT ÉPÍTETTÉK ÚJJÁ A BUDAI VILLÁT, AMIT ÁDER JÁNOS KAPOTT HASZNÁLATRA

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: BRASSAI KORNÉL
2022.04.29.


Egy évvel ezelőtt, 2021 tavaszán értesült róla az Átlátszó, hogy a XII. kerület, Béla király út 3/a szám alatti, 2141 négyzetméteres állami ingatlant Áder János, leköszönő államfőnek építik újjá. 2021 nyarán megszereztük a beruházás építési engedélyét, amelyből kiderültek a villa paraméterei, illetve az is, hogy az ingatlan a Normafa Park történelmi sportterület része, a rajta zajló beruházás pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt ügy. Az építkezés költségét a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság az Átlátszó adatigénylésére adott válaszában 
929,1 millió forintban jelölte meg.

A „kiváltságos” státuszt egy 2020 utolsó napjaiban hozott kormányrendelet-módosítás tette lehetővé, annak érdekében, hogy megkönnyítsék vele a beruházás előkészítését és kivitelezését, valamint hogy sajátos – a helyi építési rendeleteknél megengedőbb – beépítési szabályokat alkalmazhassanak az ingatlan újjáépítése során. Nyomozásunk közben többször is megkerestük a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy erősítsék meg értesüléseinket, de ezt se 2021 októberében, se 2022 februárjában nem tették meg, mondván: „…a lakáshasználati jog iránt hivatalos kérelem benyújtására nem került sor, az államfő erről még nem döntött.”

Mi ennek ellenére tovább folytattuk az ügy feltárását, és közadatigényléssel fordultunk az építtető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz (KEF), hogy megismerjük a beruházás költségeit. Az érdemi adatszolgáltatásra most, 6 hónappal (!) az adatigénylést követően került sor. Azóta az is kiderült, jók voltak az Átlátszó tavalyi értesülései, ezért most – a költségek ismeretében – közöljük csaknem fél éve „fiókban pihenő” írásunkat, amelyből további, eddig ismeretlen részletek is kiderülnek a beruházásról.

A Blikk tavaly nyáron cikket jelentetett meg, mely Angela Merkel, német kancellár leendő nyugdíja kapcsán a 2022 májusában leköszönő magyar köztársasági elnök juttatásaival is foglalkozott. Az írásból kiderült: Áder János volt köztársasági elnökként a mindenkori köztársaság elnöki tiszteletdíj összegével megegyező pénzbeli juttatást kap (kb. bruttó 3,5 millió forint), egykori EP-képviselői munkája után pedig nyugdíjban részesül. Ez utóbbi összege előreláthatólag 430 ezer forint lesz, amely az egykori, négy éven át kapott és havi 8900 eurós (kb. 3,2 millió Ft-os) EP-képviselői fizetése után jár neki.

A lap arról is beszámolt, hogy a leköszönő köztársasági elnököt a törvény szerint megilleti egy állami tulajdonú és fenntartású lakás használata, a lakás üzemeltetési feladatainak ellátásához egy fős személyzet, személyes gépkocsihasználat sofőrrel, valamint legfeljebb háromfős titkárság irodával, gépjárművel. A cikk a köztársasági elnök akkori vagyonnyilatkozatát is szóba hozta, és egy abban szereplő, 2019-ben vásárolt II. kerületi ingatlan kapcsán felvetette: Áder János nem biztos, hogy élni fog a törvény által számára biztosított lakáshasználat jogával.

Az Átlátszó – a Blikk akkori feltételezésével ellentétben – 2021 nyarán arról értesült, hogy a XII. kerületi, Béla király út 3/a szám alatti, 2141 négyzetméteres állami ingatlant építik újjá a leköszönő köztársasági elnök számára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.