2022. április 20., szerda

A FEKETELEVES MINDENKIÉ – ELKERÜLHETETLENÜL DRÁGULNAK AZ ÉLELMISZEREK

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2022.04.20.


Csodák pedig nincsenek. Ahogy arra nemcsak ellenzéki politikusok, hanem elemzők is hosszú hónapok óta figyelmeztetnek: meglesz a böjtje a kormány mérhetetlen választási osztogatásának, aminek a keretében – van olyan összegzés is – akár 4,5 milliárd eurónyi összeget szórtak szét. Nem állítható, hogy csak az emiatt megugrott kereslet hajtja az egekbe az inflációt, abban benne van az elmúlt 12 év gazdasági és monetáris politikájának csődje éppen úgy, mint a globális hatások és az oroszok Ukrajna ellen indított háborúja. Ráadásul a feketeleves még hátravan: május elsején lejár a szocialista korra hajazó élelmiszerár-stop, s a Fidesz prominensei – élükön Orbánnal – már pedzegetik a „rezsivívmányok” legalábbis részleges felszámolását. Mindez a társadalom további elszegényedését eredményezheti.


Bár össztársadalmi szinten az árak további emelkedését messze nem az veszélyezteti leginkább, hogy lassan közeleg a február 1-jén életbe léptetett élelmiszerár-stop vége, vagyis – a vonatkozó kormányhatározat szerint – az idén május 1-je. Mint ismert, hét alapvető élelmiszeripari termék (a fehér kristálycukor, a BL 55 búzafinomliszt, a finomított napraforgó étolaj, a házi sertéscomb, a csirkemell és a csirkefarhát, valamint a 2,8 százalékos ultra magas hőmérsékleten hőkezelt tehéntej) árát rögzítették a 2021 október 15-i szinten. Egyes elemzések szerint – ahogy az például az RTL Híradóban elhangzott – 20-30 százalékkal drágulhatnak ezek a termékek, ha kivezetik az árstopot. S habár Orbán Viktor – a választás után – a Híradónak azt mondta, hogy „szeretném minél nagyobb mértékben fönntartani őket később is. Erről már most tárgyalunk kell, illetve talán tárgyalunk már az érintettekkel”, de az valamit talán elárul, hogy a mostani megkeresésre sem ő, sem az illetékes minisztériumok nem reagáltak.

Amúgy persze nem véletlenül: hiszen a parttalan választási osztogatás (ahogy Inotai András portálunknak a közelmúltban összesítette: 4,5 milliárd euró értékben adtak különféle pénzeket, kedvezményeket, a voksok megszerzése szempontjából Orbánék számára létfontosságú társadalmi csoportoknak) nyomán irdatlan nagyra duzzadt a koronavírus-járvány következtében végbement folyamatok miatt amúgy is irdatlan nagyra duzzadt államháztartási hiány. A kormány bajait pedig tetézi, hogy nem akaródznak jönni a felújítási pénzek Brüsszelből, pedig azok már nagyon is be voltak pántlikázva...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.