2022. április 14., csütörtök

CSATTANÓ MASZLAG

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.04.14.


Állítólag Lázár János (a márkiverő hős) miniszteri széket kap a sokadik Orbán-kormányban, és feladata lesz a multik kiszorítása a kereskedelemből. Megértjük. Felforgató tevékenységet már emberemlékezet óta végeznek, sőt, keresztényüldözést folytatnak, mikor is, akárha a Sátán földi helytartói vasárnapi nyitvatartással csábítják a hívőket, akik ott vergődnek a kocsmában meghasonolva könyökölve a sör-, oder fröccstócsás asztalon, hogy misére induljanak, meccsre vagy boltba. Kinéznek a légyszaros ablakon, sóhajtanak lelkük fenyegetésében, és nem mennek sehová, kivárják, amíg asszonyuk végez a kirántott hússal, s csak akkor térnek haza, de addig is kérnek egy rundót.

Már ebből is kitetszik, hogy az az imperialista métely, ami a Tescóból és társaiból árad, nem összeegyeztethető a mimagyarok keresztényi létformájával, az Isten, haza, család szentháromságával, mert soha nem jó, ha meghagyjuk a választás lehetőségét a nép egyszerű gyermekeinek. Nem azért, mert fasiszta brigantik volnánk, hanem, mert jól tudjuk, milyen zavarokat okoz az erőben, ha csak téblábol a marhája, mert azt sem tudja eldönteni, fiú vagy lány, ebből fakadóan apa vagy anya, és darabokra hullik az egész gondosan felépített panoptikum. A krumplileves legyen krumplileves, ahogyan Kádár apánk mondta, és ő tudta, mit beszél. Nem véletlenül uralkodott meghülyülésig.

A Fidesz – ergo – Orbán is addig akar, keményen kézben kell tehát tartani a dolgokat. A multinak takarodnia kell az országból, amire újabb bizonyság érkezett. Most már nemcsak a hittől tereli el akciós parizerrel a mokány magyarok figyelmét, hanem tudatmódosítókat csempész a mindennapjaikba. A mimagyarok szeretik a zöldbabot, ha nem, akkor is megeszik az iskolai menzán vagy a kisdedóvókban, változatos formákban lehet megkeseríteni vele gyermekeink vagy otthon férjeink életét. És akkor a fél vagy egész ország, aki két pofára ette a zöldbabot, egyszer csak nekilát delirálni, az oviban kisdedjeink tripben szállva jelentkeznek nemátalakító műtétre.

És más ilyen dolgok történnének, ha zöldbabot enne az ország. Mert az Aldi odáig ment rendszerellenes aknamunkájában, hogy csattanó maszlagot kevert a gyorsfagyasztott zöldbabjába, ami tudjuk, mivel jár. Ez a növény a kőkemény pszichedélia, a vele kevert zöldbabfőzelék fogyasztása után maga Dájcstomi is csak csettintene, és például Habonynak sem kellene Ibizára járni port szippogatni. Csak betolna egy tál zöldbabot, és vigyorogna meg szállana, mint a lufi május elsején. Ez rendjén is van, nagyjainknak kijár a feledkező pihenés, node a Józsik és a Bélák, akiknek a szervezete a fröccshöz szokott, hogy velük mi lesz, az beláthatatlan. Egyáltalán nem mennének már misére...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.