2022. április 28., csütörtök

NAGY KÉRDÉS, KI JÁR MAJD IGAZÁN ROSSZUL PUTYIN GÁZELZÁRÓS JÁTSZMÁJÁVAL

TELEX
Szerző: BRÜCKNER GERGELY
2022.04.27.


A Gazprom bejelentette, hogy nem szállít gázt Lengyelországnak és Bulgáriának, míg Németország arról nyilatkozott, hogy napokon belül leválik az orosz olajimportról. Egyre jobban mélyül Oroszország és Nyugat-Európa ellentéte, eközben nem először tűnik úgy, hogy Vlagyimir Putyin teljesen irracionális lépéseket tesz. Hiszen a „megbízhatatlan” partner imázsával a napi egymilliárd dolláros szénhidrogén-bevételeit kockáztatja, miközben legalább ennyibe kerül neki a borzalmas háborúja is.


A Gazprom nem szállít jelenleg gázt Bulgáriába és Lengyelországba, Németország pedig bejelentette, hogy napokon belül eléri, hogy ne kelljen több orosz olajat vennie.

Mindjárt részletesen is elemezzük a helyzetet, de pár pontot rögzítsünk előzetes összefoglalásképpen.

- Vlagyimir Putyin lépése elvileg a rubeles fizetési mód kikényszerítéséről szól, de alapvetően erőfitogtatásnak, blöffnek tűnik, hiszen Lengyelország és Bulgária is már kifelé tartott egy hosszú távú gázszerződésből, és aligha kötött volna újra ilyet.

- Két olyan országot „büntetett” tehát a Gazprom, amelyek éppen eleve leválni készültek. Ráadásul Lengyelország tud venni Nyugatról gázt, van LNG-terminálja, és éppen egy norvég eredetű cső (Baltic Pipe) felavatására készül. Bulgária pedig görög közvetítéssel, a Gas Interconnector Greece – Bulgaria (IGB-vezetéken) azeri olajra tervez átállni.

- A magyar szakemberek „kényszeroptimisták”, mint vélekednek, „ha nem jön az anyag, akkor úgysincs rövid távú megoldásunk, amíg jön, addig meg minek riogassunk”. Mindenesetre Magyarország számára azért izgalmas a kérdés, mert a bolgárokat elérő Török Áramlat balkáni ágának a végén mi vagyunk, de egyelőre zavartalan a tranzit, jön az anyag.

- Bizonyos szempontból az olaj most talán hangsúlyosabb is, Az oroszoknak komoly gondjai vannak, itt nagyon fájhat a német import kiesése, mert Oroszországnak váratlanul Ázsiában is problémái támadtak az eladásokkal...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.