2022. április 12., kedd

SZÁZ SZÁZALÉK FIDESZ

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2022.04.12.


Utoljára még a választás előtt láttuk Németh Szilárdot, aki a NER-ben mint rezsitábornok és hadseregkukta fogaskeréki minőségben zakatol, időnként egy kis zsírt fröccsentve a viaszosvászon terítővel borított asztalra, amelyen nyűtt imádságoskönyv heverész. Akkor épp egy villanyoszlopon balettozva fotózkodott, mint írta a dokumentumértékű képhez, épp útban Őrtilos felé, ahová a helyi fideszerő kampányát megtámogatni, annak a fényét emelni mintegy fáradt el a távoli és bűnös Csepelről. Itt, a városban maga a rezsitábornok szállt harcba negyedszerre is a baloldali ármány ellen, és negyedszer verték bucira.

Németh Szilárd azonban kitartóan itt van nekünk, pedig az évtizedes választási eredmények azt mutatják, a népek egyáltalán nem kérnek belőle azon a Csepelen, ami ugyan sziget, de mégsem a furfangos vidék. A népeknek nem jó, a Fidesznek ennek ellenére vagy éppen ezért nagyon is. Hogy miért, ez olyan titok, amit senki nem tud, csak a felcsúti dácsa falai őrzik azokat, így kívülről csak annyi vonható le, hogy Németh Szilárd nagyon jó elvtárs, holott érdeme semmi. Hogy valaki velőspacalban menő, az nem egy káderérdem, sem az oszlopon való tornázás, a rezsitábornok így maga a misztikum, senki nem tudja Orbánon kívül, hogy mivégre van ezen a kajla világon.

Hogy Őrtiloson mit hozott a jelenléte választási eredményben, azt nem tudjuk, csak sejtjük erősen. Valószínűleg a Fidesz nyert, mint ahogyan mindenhol a Fidesz győzött, és ez akkor is így lett volna, ha egy vak komondort dobnak csatába a gyurcsányisták ellen. Így Németh Szilárd látogatása már csak az ominózus kép miatt becses, mert valljuk be, nem minden nap látunk egy százhúsz kilós embert balettozni. Pláne nem villanyoszlopon. De ez már történelem, mint ahogyan az is, hogy a borsodi Fáj nevű faluban (ez már szinte gogoli magasság) száz százalékot kapott a választáson a kormánypárt jelöltje. Ez viszont már Észak-Koreát is veri. Ilyen még ott sincs.

Csakis minálunk. Elképedésünk viszont annak szól, hogy ez az eredmény valós, igaz és elborzasztó, mert senki nem hazudik és csal magának száz százalékos győzelmet, egy-egy kósza ellenszavazat mindenhol szokott lenni. Nem azonban Fájon, ami viszont úgy kapcsolódik hősünkhöz, hogy ezúttal meg ide utazott (népiesen ideette a rosseb) Fájra, hogy a pártközpont elismerő oklevelét adja át a legfideszesebb falunak. Hogy Németh Szilárd Facebook-szájával mondjuk: „Úton Fájra, a Cserehát szívébe, Magyarország legfideszesebb falujába”. Örömmel konstatáljuk, hogy ez alkalommal nem mászott fel sehová légiesen spiccelni a mahomet gyomra fölött/alatt.

Az élet ilyképp és ebből a szempontból tehát csodaszép. Amúgy viszont elkeserítően kiábrándító. Négyszázan laknak Fájon, mindahányan a létminimum alatt. mélyszegénységet azért nem említünk, mert annak idején ezt a lexikát az Emmi (mint Kásler minisztériuma) betiltotta, és nem vonnánk magunkra a haragot, meg a bűnünk miatti penitenciát számtalan Miatyánk elmormolásának kötelezettségével. Kiindulópontunk tehát ez, dilemmánk viszont csak annyi, vajon mit látnak a szegénységben és valószínű kilátástalanságban élő derék fájiak a Fideszben mindezek után, hogy nyomorukban rá szavaztak. Pláne száz százalékban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.