2022. április 11., hétfő

TÉNYLEG A KIS PÁRTOKON MÚLT A FIDESZ-KÉTHARMAD?

G7.HU
Szerző: HAJDU MIKLÓS, JANDÓ ZOLTÁN
2022.04.10.


A választásokat megelőzően politikai körökben és az egyes pártok szavazói között is komoly vitatéma volt, hogy mennyire rontják a közös ellenzék nyerési esélyeit a kisebb pártok egyéni jelöltjei. Múlt vasárnap nagyjából az első adatközléseknél látni lehetett, hogy nem ezen múlt a Fidesz-KDNP nagyarányú győzelme, hiszen a kormánypártok több szavazatot kaptak, mint az összes többi párt együttvéve. A választást követő véleménynyilvánítások során és elemzésekben azonban az a kérdés így is előkerült, hogy vajon a kétharmados Fidesz-győzelmet megakadályozhatta volna-e, ha kevesebb felé oszlanak a nem kormánypárti szavazatok.

Szoros választókerületek

Ebből a szempontból az egyéni választókerületek (OEVK) jelöltjeire leadott szavazatoknak van nagyobb jelentőségük. A 199 mandátumból 106-ot ilyenekben osztanak ki: ezekben annak a pártnak vagy szövetségnek a jelöltje nyeri el a parlamenti helyet, amelyiké a legtöbb szavazatot kapja. Akkor is, ha csak egy szavazattal szerez többet konkurensénél. Így a kezdetektől tudni lehetett, hogy az egyéni körzetekben a két nagy pártcsoportosuláson (a Fidesz-KDNP-n és a hatpárti ellenzéken) kívül másnak nincs esélye.

Az egyéni jelöltek közötti verseny sok OEVK-ban ezúttal is kifejezetten szorosra sikerült. Ahogy korábban írtunk róla, húsz olyan választókerület is volt, ahol meg kellett várni az átjelentkezettek és a külföldről szavazók voksait, hogy végleges eredményt lehessen hirdetni. Ezek közül a budapesti XVI. kerületet és a XIV. kerület egy részét felölelő fővárosi 13-as OEVK-ban az utólag feldolgozott szavazatok előtt mindössze 38 voks volt a különbség, és végül meg is fordult az eredmény az ellenzéki Vajda Zoltán javára...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.